Nagyvilág

Kim Dzsongun: Észak-Korea elszánta magát a nehéz küzdelemre

Észak-Korea elszánta magát a nehéz és elhúzódó küzdelemre a forradalom végső győzelméig

– mondta Kim Dzsongun, az ország vezetője az állampárt központi bizottságának az ülésén, kedden.

A kijelentést megfigyelők úgy értelmezik, hogy Phenjan nem hajlandó engedményeket tenni a félsziget denuklearizációjáról az Egyesült Államokkal folytatott, de megrekedt tárgyalásokon. Kim az év végéig adott időt Washingtonnak, hogy engedményeket tegyen az atomprogramjáról szóló tárgyalások folytatása érdekében, ellenkező esetben „új utat” választ.

Kim Dzsongun beismerte: súlyos helyzetben van az országa
Azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására.

A KCNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint a politikus azt ígérte a pártvezetőségnek, hogy az ország „pozitív és offenzív politikai, diplomáciai és katonai ellenlépéseket fog tenni azért, hogy megőrizze a szuverenitását és biztonságát”.

A központi bizottság ülése szombaton kezdődött, és kedden is folytatódik. Ez az első eset 1990 óta, hogy a testület többnapos tanácskozást tart.

A legfontosabb döntéseket Kim várhatóan az újévi beszédében fogja ismertetni. Szakértők szerint az „új út” kifejezés arra utal, hogy Észak-Korea visszatér a korábbi, provokatív lépéseihez, így az interkontinentális rakéták fejlesztéséhez vagy a kísérleti atomrobbantásokhoz.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/KCNA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik