Nagyvilág

Kim Dzsongun beismerte: súlyos helyzetben van az országa

Figyelmeztette a Koreai Munkapárt főbb vezetőit Kim Dzsongun észak-koreai vezető, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van, és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására.

Kim szavait, amelyek a párt központi bizottságának szombaton megnyílt plenáris ülésén hangzottak el, hétfőn idézte a hivatalos észak-koreai média, néhány nappal a Phenjan által Washingtonnak megszabott újévi ultimátum előtt.

Kim Dzsongun az év végéig adott határidőt az Egyesült Államoknak, hogy engedményeket tegyen az atomprogramjáról szóló tárgyalások folytatása érdekében, ellenkező esetben „karácsonyi ajándékot” helyezett kilátásba.

A plenáris ülésen elnöklő Kim kijelentette, eljött az idő, hogy határozott fordulatot hajtsanak végre az ország gazdasági fejlődésében. Ismertette az összegyűlt pártvezetőknek azokat a feladatokat, amelyeket a nemzetgazdaság fő iparágait sújtó súlyos helyzet sürgős javítása érdekében végre kell hajtani.

Észak-Koreában nem tesznek közzé gazdasági statisztikákat, a pénzügyi eredményeikre vonatkozó adatok külföldről származnak.

Júliusban a dél-koreai központi bank becslése szerint a nemzetközi szankciók következtében Észak-Korea gazdasági növekedése 4,1 százalékkal esett vissza, ez volt a legsúlyosabb helyzet az 1990-es évek éhínség óta.

A 2018-ban elért közeledést követően az észak-koreai atomprogramról folytatott tárgyalások Kim és Donald Trump amerikai elnök februári hanoi találkozója óta ismét zsákutcában vannak. Phenjan nemrégiben több rakétaindítást hajtott végre szohei kísérleti rakétatelepén. Az ENSZ Biztonsági Tanács több határozata is tiltja Phenjan számára a ballisztikusrakéta-programot.

Phenjan döntése, hogy több napra összehívta a párt plenáris ülését, jól mutatja, mennyire súlyosan ítéli meg a bel- és külpolitikai helyzetet

– közölte Csong Szung Csang, a dél-koreai Szedzsong Intézet kutatója.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/KCNA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik