Nagyvilág

Az új életmódtrend, ami hozzánk aligha jut el: a piálásmentes bulizás

A veganizmus már annyira ósdi. Itt az identitássá lett józanság.

Új életmódtrend növekszik az életmódtrendek hazájában: egyre több ifjú amerikai dönt úgy, hogy kipróbálja a józan életet, jelentősen csökkentve vagy akár teljesen kizárva életükből az alkoholfogyasztást. A jelenségnek neve is van, az ún. sober curious, amit lefordítani nagyjából lehetetlen, de a biszexualitást kíváncsiságból próbálgatókra használt bi-curious kifejezés logikáját követi, magyarán nagyjából azt fejezi ki, hogy ezek az emberek kíváncsiságból, kísérletezésképp józanok. A közösség egyre erősödik, és az online térből kilépve – ahol több, mint 1,2 millió Instagram-poszt használja a #soberlife (józan élet) címkét, és több mint félmillió a #soberissexyt (a józanság szexi) –  már számos alkoholmentes bár és bulihely jött létre a kedvükért.

A CBS riportja szerint a közösség meglehetősen színes, egy részük gyógyuló alkoholbeteg, de a többség egyszerűen az egészségesebb életért döntött a jelentős vagy teljes alkoholmentesség mellett.

Nem könnyű a kora 20-as éveidben lenni és olyan dolgokat csinálni, amelyek nem az ivás körül forognak. Szeretek eljárni otthonról és ismerkedni, de a kapcsolódás nem annyira őszinte, amikor mindenki iszik

– mesélte a lap egyik megszólalója, és lássuk be, van igazság a szavaiban. Egy alkoholmentes New York-i bár tulajdonosa is hangsúlyozta, a társas élet és az éjszakai élet gyakorlatilag egy az egyben az alkohol köré szerveződik, a piamentes bulihelyek egyszerűen alternatívát kínálnak ebben az egysíkúságban. A józanságnak már most is van piaca, ha másból nem indulunk ki, ott van a tény, hogy a legtöbb nagy sörmárkának már van alkoholmentes söre, és az ilyen termékek piaca az előrejelzések szerint 2024-re 25 milliárd dollárra nőhet, ráadásul a röviditalokból is kezdenek megjelenni az alkoholmentes változatok.

Azon már meg sem lepődünk, erre is van már app: a józanságot komolyan vevőket egyebek mellett a Loosid nevű app kapcsolja össze, amelyet szintén egy elkötelezetten józan, gyógyuló alkoholbeteg fiatalember hozott létre.

Amikor én próbáltam kijózanodni, voltak éttermek és kávézók, és kész. Ma pedig, az appal az emberek kapcsolódhatnak, és van józan randizás, józan események, józan utazások, józan csoportok. Varázslatos.

–nyilatkozta. A közösség egyre több új tagot szerez, minthogy az egyre-másra nyíló józan bárok valójában egészen jó helyek, ahol sokan rájönnek, hogy alkohol nélkül nemhogy ugyanolyan jól, de még jobban érzik magukat egy buliban. Az alkoholmente élet hatásait számos kutatás vizsgálja, és az eredmények a józanságot választók világképét támasztják alá: a szeszmentesség pozitív hatással van a mentális egészségre, márpedig a mentális egészség az utóbbi évek egyik olyan témája, amiről látványosan egyre többet beszélünk, a mai húszas-harmincas generációnak ez az egyik hívószava.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik