Nagyvilág

Görögországban rosszabb a menekülthelyzet, mint a 2015-ös válság idején

Túlzsúfoltak a Görögországban létrehozott, a menekültek számára fenntartott regisztrációs táborok. Athén szerint a helyzet már most rosszabb, mint a 2015-ös menekültválság idején, jövőre pedig még több érkezőre számítanak. A német Spiegel arról ír, hogy Görögország jövőre 100 ezer Törökországból érkező menekülővel számol.

Hozzáteszik: hónapok óta egyre nő a Törökországon keresztül az Égei-tenger szigeteire érkező menekültek száma. 2020-ban tovább romolhat a helyzet, jövőre 100 ezer, Törökországból érkező menekülttel számolnak — mondta el Manos Logothetis, a menekültek első felvételéért felelős kormánybiztos.

A válság jelenleg is tart és nagyon komoly

— magyarázta Logothetis, aki szerint Görögország csak az elmúlt néhány hónapban 45 ezer menekültet fogadott be, ez pedig egy olyan válsáógot idézett elő, amely megítélése szerint lényegesen komolyabb, mint 2015-ben. Akkor ugyanis a menekültek más EU-országokba is átköltöztek, most azonban mindenki a görög szigeteken marad.

A lap szerint a túlzsúfolt szigeteken ellenőrizhetetlen a helyzet, a humanitárius szervezetek jelentéseikben drámai körülményekről írnak. Az athéni, felelős minisztérium szerint több mint 41 000 ember él jelenleg a táborokban.

Ez a legmagasabb szám azóta, hogy életbe lépett az Európai Unió és Törökország közötti menekültügyi paktum 2016 márciusában.Idén áprilisban még csak 14 000 menekült élt a szigeteken.

Néhány napja nagy felháborodást keltett egy videó, amelyen az látható, hogy illegálisan toloncolnak vissza Törökországba menekülőket Evrosnál, a török-görög határnál.

Kiemelt kép: A túlzsúfolt leszboszi menekülttábor 2019 december 1-én. RIS MESSINIS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik