Nagyvilág

Jön a kínai elitegyetem Magyarországra

Egyetértési nyilatkozatot írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Hszü Ning-senggel, a Fudan Egyetem elnökével írt alá hétfőn, Sanghajban, arról, hogy létrehoznak egy budapesti kampuszt a kínai elitintézmény számára.

A minisztérium erről szóló közleménye szerint a Fudan Egyetem a világ 40. legjobb egyeteme a tekintélyes nemzetközi rangsor, a QS World University Ranking szerint. A sanghaji központú intézmény több mint 4500 oktatója több mint 30 ezer hallgatót tanít. Az egyetem kimagasló kutatási teljesítménnyel büszkélkedhet.

A Kínában közvetlen minisztériumi irányítás alá tartozó egyetemek egyikének sincs még külföldi campusa. A magyarországi campus megalapítását a kínai kormány a kétoldalú együttműködések kiemelt projektjeként kezeli. A kezdeményezés egyformán illeszkedik a keleti nyitás politikájához, a kínai „Egy övezet, egy út” programhoz, és a két ország között idén novemberben megújított kulturális, tudományos és oktatási egyezmény céljaihoz. Az egyetemközi kapcsolatok elmélyítéséhez jó alapul szolgál, hogy már jelenleg is több mint 2300 kínai állampolgár tanul a magyarországi felsőoktatásban.

A Fudan Egyetem fővárosi campusa támogathatja a hazai felsőoktatási rendszer minőségi képzési infrastruktúrájának felépítését, a magyar egyetemek oktatási színvonalának növelését – állítja az ITM. A hallgatók számára nemzetközi szinten versenyképes tudásanyagot biztosíthat, amelyet a magyar gazdaságban kamatoztatva hozzájárulhatnak a fenntartható növekedéshez.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta:

Magyarország az egyetemi együttműködésnek köszönhetően regionális tudásközponttá válhat. A világ legszűkebb élvonalába tartozó Fudan hazai szerepvállalása, a neves külföldi professzorok megjelenése felgyorsítja a magyar felsőoktatás megkezdett nemzetköziesítését. A tervezett campusnyitás előmozdíthatja a további kínai beruházásokat, és különösen a kínai vállalatok kutatás-fejlesztési központjainak letelepedését Magyarországon.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik