Nagyvilág

Zászlót bontott a Szlovák Kalózpárt

Az alvilághoz kötődő oligarchák kiiktatásával reformálnák meg a rendszert.

November 22-én megalakult a Szlovák Kalózpárt (Pirátska strana – Slovensko), amely néhány napja lett a kalózpártok nemzetközi ernyőszervezetének, a Kalóz Internacionálénak a tagja, írja az Új Szó.

Az új párt a jövő évi parlamenti választásokon nem indul. Célja, hogy létrehozton egy szakértőkből álló csapatot, amely az alvilághoz kötődő oligarchamaffia kiiktatásával megreformálja a rendszert.

Így biztosítható a gazdasági fejlődés, valamint a méltó életkörülmények minden szlovák állampolgár számára. Szlovákia ezáltal végérvényesen felzárkózhatna az EU fejlett országai közé

– jelentette ki Michal Pírek, a Szlovák Kalózpárt elnöke. Mint mondta, a kalózok gazdasági téren inkább jobbra, a szociális szféra terén pedig inkább balra húznak.

Kiemelt kép: Pirátska strana – Slovensko / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik