Nagyvilág

Helen Mirren és Will Smith is az utcán aludt éjszaka

A világ több mint 50 városában emberek tízezrei töltötték a vasárnapra virradó éjszakát az utcákon aludva, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanság problémájára, adományokat gyűjtsenek a fedél nélkül élők számára.

A World’s Big Sleep Out (a világ nagy utcán alvása) kampányban New Yorktól Londonon át Újdelhiig megrendezett akcióban összegyűlt adományokkal az ENSZ Gyermekalapját, az UNICEF-et támogatják. Londonban Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő, New Yorkban Will Smith amerikai színész is csatlakozott a résztvevőkhöz, akik dacolva a zuhogó esővel és a hideg idővel, hálózsákokban töltötték az éjszakát a Trafalgar téren és a Times Square-en.

Will Smith, aki New Yorkban esti mesét is olvasott a résztvevőknek, elmondta, hogy még mindig elérzékenyül, ha a hajléktalanokra gondol évekkel az után, hogy eljátszotta a Boldogság nyomában című film főszerepét, amelyben egy mindenét elvesztő férfit, alakít, aki megpróbálja rendbe tenni életét. Az igaz történetet feldolgozó film megváltoztatta az életét, segített megérteni a szegénység gyötrelmeit – hangsúlyozta.

Borzasztó tragédia, ha nincs egy hely, ahol éjszaka lehajthatod a fejed gyermekieddel”

– mondta. Ami borzasztóan aggaszt az a hajléktanok számának növekedése, amelyre felfigyeltem Los Angelesben, New Yorkban és Londonban” – nyilatkozta Helen Mirren.

Sok család számára nagyon keskeny a határvonal az otthon és a hajléktalanság között

– hangoztatta az előtt, hogy mesét olvasott a Trafalgar téren összegyűlt mintegy kétezer embernek, akik narancssárga hálózsákokban próbáltak aludni a zuhogó esőben. A brit Shelter alapítvány adatai szerint több ezer ember alszik az utcákon a szigetországban és több tízezer család, köztük 135 ezer gyermek él átmeneti szállásokon. New Yorkban több mint 62 ezer ember, köztük 22 ezer ember alszik menhelyeken az adománygyűjtést szervező alapítvány szerint.

kiemelt kép: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik