Nagyvilág

Közel 60 ember veszett a tengerbe Mauritánia partjainál

Ötvenhét ember veszhetett a tengerbe szerdán, amikor Mauritánia partjainál elsüllyedt egy Gambiából útnak indult hajó, fedélzetén mintegy 150 kivándorlóval – közölte az ENSZ migrációval foglalkozó ügynöksége.

A távirati iroda azt írja: az utasok közül 83-nak sikerült partra úsznia. A mauritániai hatóságok azt mondják, hogy feltehetően 57 ember vesztette életét

, miután a migránsokkal zsúfolt hajó elsüllyedt az ország partjainál – közölte Twitter-felületén a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).

A Nyugat-Afrika és Európa közötti kockázatos tengeri út valaha a munka és jólét reményében kivándorlók egyik fő útvonala volt. A mostani szerencsétlenség az egyik legsúlyosabb azóta, hogy Spanyolország a 2000-es évek közepén fokozta tengeri járőrözését, s emiatt megritkultak az oda igyekvő menekültek próbálkozásai.

Kiemelt kép: Illegális bevándorlókat szállítanak a máltai hadsereg hajójával az SOS Mediterranée francia nem kormányzati szervezet és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet Ocean Viking hajójáról a máltai kikötőbe 2019. augusztus 23-án. Az Ocean Viking nevű mentőhajó 356 utasát – többségében szudáni migránsokat – átvilágítás és regisztrálás után útnak indítják hat uniós befogadóország, Franciaország, Írország, Luxemburg, Németország, Portugália és Románia felé. MTI/EPA/Orvosok Határok Nélkül/Hannah Wallace Bowman

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik