Nagyvilág

Külföldiként jó Budapesten élni, de lehetnénk barátságosabbak

Tajpej a legjobb város külföldi diákok és munkavállalók számára – derül ki abból a nagyszabású felmérésből, amelyet az InterNations készített. A nemzetközi szervezetnek 3,5 millió tagja van, olyanok, akik külföldön tanulnak vagy dolgoznak, azaz úgynevezett expatek. Őket kérdezték arról, milyen egy másik országban élni.

A listán 82 város található, köztük Budapest, és fővárosunk ahhoz képest, hogy először került be a felmérésbe, nem szerepelt rosszul. 

Ázsiába kell menni

A kutatásban részt vevő több mint 20 ezer ember különféle szempontok alapján értékelte külföldi lakóhelyét, ezeknek az összesítéséből állt össze a lista, amelyből kiderül, hova érdemes költözni.

A válaszadók szerint Tajpejben annyira magas az életszínvonal, hogy csak a – Magyarországon leginkább a Rogán Antal bizalmasaként jegyzett Kertész Balázs lakóhelyeként ismert – svájci Zug, illetve Tokió előzi meg. A megkérdezettek 98 százaléka elégedett a helyi közlekedéssel, 94 százalék az egészségügyet is kiválónak találta, 96 százalék pedig abszolút biztonságban érzi magát a városban. Amikor azt kellett értékelni, hogy mennyire barátságosak a helyiek a külföldről odaköltözőkkel, Tajpej a 4. helyet érte el. Minden azért Tajvanon sem tökéletes: az expatek nehezen birkóznak meg a kínai nyelvvel, és viszonylag nehézkesnek találják a letelepedést is.

A második helyen álló Kuala Lumpur ebből a szempontból sokkal jobban teljesített, a külföldiek szerint ott a legkönnyebb letelepedni, és a háromnegyedük otthon is érzi magát Malajzia fővárosában. Ez abból is következhet, hogy 92 százalék úgy találta, nem okoz problémát, ha valaki nem beszéli a maláj nyelvet, és háromnegyedük szerint megfizethetők a lakásárak. A munka szempontjából ugyanakkor messze nem Kuala Lumpur a legjobb választás, a munkalehetőségek terén csak az 50. helyet érte el.

Made with Flourish

A harmadik helyezett vietnámi Ho Si Minh-városban könnyű lakást találni (82 százalék szerint), sokan elégedettek a pénzügyi helyzetükkel (77 százalék), megfelelő a munkaidő hossza, jók a munkalehetőségek, a megélhetési költségek szempontjából pedig első lett a város. Hogy akkor miért nem került az összesített lista élére? Mert mindehhez kimondottan rossz életminőség társul (63. hely), és szennyezett a környezet (73. hely).

A legjobb tíz között egyetlen észak-amerikai város szerepel, Montreal, az ötödik helyen. Az oda költöző külföldiek elégedettek az anyagi helyzetükkel, a lakhatási és megélhetési költségekkel és a helyi karrierlehetőségekkel is, de 22 százalékuknak problémája van az egészségügyi szolgáltatások elérhetőségével, 48 százalékuk pedig nehezen tudja túltenni magát Kanada hűvös éghajlatán.

A hatodiktól a tizedik helyig európai városokat találni, Svájc a már említett Zug (8.) mellett Bázellel is felfért (10. hely) ide. Az expatek mindkét helyen szinte tökéletesre értékelték a helyi közlekedést, a környezetet és a biztonságot, Zugban azonban sokan úgy érezték, hogy a munkahelyük veszélyben van, Bázelben pedig 42 százalék túl drágának találja a megélhetést. A 6. helyezett Lisszabon és a 7. Barcelona időjárásával nem sok város tudta felvenni a harcot, míg a 9. helyen álló Hága ilyen szempontból kimondottan népszerűtlen lakóhely.

A magyar nyelv még mindig nagyon nehéz

Budapest a legjobbak közé ugyan nem került be, de 82-ből a 18. helyen végzett. A magyar főváros ezt az eredményt annak köszönheti, hogy az itt dolgozó külföldiek szerint még mindig nagyon kedvezők a lakhatási és megélhetési költségek (7. hely): 64 százalék szerint az a pénz, amit keres, bőven elég arra, hogy megéljen belőle, 53 százalék pedig a lakhatást is megfizethetőnek tartja, amivel a magyarok többsége alighanem vitatkozna.

Made with Flourish

Ennél is többen szeretik az itteni időjárást (73 százalék) és a szabadidős lehetőségeket (84 százalék), míg a közlekedés szempontjából a 17. helyre került Budapest. Mindezek mellett több negatívumot is találtak a válaszadók, talán nem meglepő, hogy az egészségügyet értékelő listán például csak a 65. hely jutott a magyar fővárosnak.

Annak ellenére, hogy a megkérdezettek 64 százaléka szerint könnyű itt lakás találni, nehéz a letelepedés (48. hely), nehéz megtanulni a magyar nyelvet (72. hely), és 27 százalék szerint a helyiek barátságtalanok a külföldiekkel. Egyébként az expatek 51 százaléka állítja azt, hogy úgy is el lehet boldogulni Budapesten, ha valaki nem beszél magyarul.

Csak Amerikába ne!

A lista vége felé, a 74. helyen szerepel New York, ahol ugyan az expatek 86 százaléka elégedett a szabadidős lehetőségekkel, és úgy véli, könnyű megszokni a helyi szokásokat és kultúrát, de a magas megélhetési költségek mindössze a 81. helyre sorolják a várost. A megkérdezettek 31 százalék egyenesen azt vallotta, nagyon nehézen jön ki a pénzéből.

Los Angelesben (76. hely) ugyan jó az idő, de minden drága, különösen a lakhatás, nagyon rossz a közlekedés, és nagyon sokan tartanak attól, hogy megszűnik a munkahelyük. Közvetlenül mögötte áll a sorban a szintén kaliforniai San Francisco, amely a megélhetési és a lakhatási költségek szempontjából is az utolsó helyen végzett, nagyon rossz a munka és a magánélet egyensúlya, és túl sokat kell dolgozni. Azonban aki karriert akar csinálni, annak Boston után ott van a legjobb helye.

Made with Flourish

Jóllehet, a párizsi egészségügyi szolgáltatásokkal a megkérdezettek 84 százaléka elégedett, ezzel nagyjából minden pozitívumot elmondtunk a francia fővárosról, ami az expatek véleményét illeti. Nagyon magasak a megélhetési és lakhatási költségek (79. hely), 76 százalék szerint egyenesen megfizethetetlenek a lakások, 39 százalék úgy találta, hogy a francia főváros lakói barátságtalanok, 52 százalék nehezen talál barátokat, 26 százalék pedig lepusztultnak tartja a várost.

Két olasz nagyváros még rosszabbul szerepelt. Milánóban (80. hely) az ott dolgozó expatek félti a munkáját, túl sokat dolgoznak, 39 százalék elégedetlen a pénzügyi helyzetével. A politikai stabilitás terén is csak a 75. lett Milánó, de ezt mondták azok is, akik Rómában élnek (81. hely), igaz, 92 százalékuk legalább az időjárással elégedett.

Az utolsó, 82. hely Kuvaitvárosnak jutott, a megkérdezettek több mint fele azt mondta, hogy a helyiek nem kedvelik a külföldieket, és az időjárás, a környezet, valamint a szórakozási lehetőségek szempontjából is ott a legrosszabb a helyzet.

Kiemelt kép: Kummer János /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.