Halálos ítéletet hozott vasárnap egy iraki bíróság egy olyan rendőr ügyében, aki ellen kormányellenes tiltakozók meggyilkolása volt a vád. Ez az első ilyen ítélet a két hónappal ezelőtt kezdődött kormányellenes megmozdulások kezdete óta, amelyekben már több mint 400 ember halt meg. A névtelenül nyilatkozó források szerint egy rendőr őrnagy az, akit kötél általi halálra ítéltek, míg egy alezredesre hétéves börtönbüntetést szabott ki a bíróság. November 2-án meggyilkolt hét tiltakozó ügyében ítélték el őket.
Közben Bagdadban a parlament elfogadta Ádil Abdel Mahdi miniszterelnök és kormánya lemondását, s egyúttal felkérte Barhám Száleh államfőt, hogy jelöljön új miniszterelnököt. A párton kívüli Mahdi mindaddig ügyvivő minőségben posztján marad.
Mahdit egy éve nevezték ki kormányfőnek az iraki politikai tömbök közti megállapodás révén. Mostani lépését a hetek óta tartó kormányellenes tüntetések után jelentette be, amelyekben eddig 400-nál több ember vesztette életét. Csütörtökön legalább negyvenöt tiltakozó halt meg a dél-iraki Násziríjában, Nedzsefben és Bagdadban. Ez volt a két hónapja kezdődött, erőszakba torkolló tüntetéshullám egyik legvéresebb napja, amely után az ország síita közösségének vallási vezetője, Ali asz-Szisztáni nagyajatollah felszólította a parlamentet, hogy vonja meg bizalmát a kormánytól. Mahdi ezt követően nyújtotta be lemondását.
MTI, kiemelt kép: AFP