Nagyvilág

4,5 millió forintot kap a kanadai nő, akit letartóztattak, mert nem kapaszkodott a metró mozgólépcsőjén

A kanadai nő tíz évig küzdött igazáért.

A kanadai legfelsőbb bíróság 20 ezer kanadai dolláros (nagyjából 4,5 millió forint) kártérítést ítélt meg egy nőnek, akit még 2009-ben azért tartóztattak le Laval város metrójában, mert a nem fogta meg a mozgólépcső szalagját – jelentette a helyi sajtó. Az összeget fele-fele arányban kell kifizetnie a metrót üzemelő társaságnak, valamint a nőt megbüntető rendőrnek.

Bela Kosoian a Montmorency metróállomáson ment lefelé a a Montreallal határos városban a mozgólépcsőn, amikor egy rendőr megállította, és közölte vele, hogy az ott látható piktogram utasítását kötelező követnie, és meg kell fognia a szalagot.

A nő azonban ellenkezni kezdett, aminek azt lett a vége, hogy a rendőr fél órára őrizetbe vette, átkutatta a táskáját, majd két pénzbüntetéssel sújtotta. Száz dollárt (akkori árfolyamon 17 ezer forint) kellett fizetnie azért, mert nem fogta meg a szalagot, valamint 320 dollárt (akkori árfolyamon 55 ezer forint) a rendőri munka akadályozása miatt.

Kosoian fellebbezett a döntés ellen, és a bíróság neki adott igazat, és felmentették. Ezután a nő 45 ezer dolláros kártérítési pert indított a metrót üzemelő montreali cég, Laval városa, valamint a rendőr ellen. Egy quebeci bíróság, valamint a quebeci fellebbviteli bíróság is elutasította keresetét, arra hivatkozva, hogy saját magának köszönheti az egészet.

A legfelsőbb bíróság azonban már más véleményen volt. Az egyhangú ítéletben a bírák kijelentették, hogy a rendőr jogtalanul járt el, mert nem történt semmilyen szabálysértés, és ezt tudnia kellett volna. Egyben a metrót üzemelő Société de transport de Montréal nevű cég felelősségét is megállapították, mert azt tanították a rendőröknek, hogy a szalagot kötelező megfogni a mozgólépcsőkön.

A döntés szerint az embereknek joguk van ellenállni egy jogtalan rendőri intézkedésnek, és így Kosoian nem követett el semmilyen vétséget. Hozzátették: a rendőri intézkedéseknek mindig megfelelő jogi alapja kell hogy legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik