Nagyvilág

Nem sorozatgyilkos ölt a pozsonyi rakparton

Megszólalt a rendőrség a brutálisan kivégzett fiatal angoltanárnő ügyében.

Nem akarták hátráltatni a nyomozást. A szlovák rendőrség a Facebookon ezzel magyarázta, miért csak egy héttel a kegyetlen gyilkosság után adott részletesebb tájékoztatást az ügyről, írja a Paraméter.

A pozsonyi rendőrök a kezdetektől vizsgáltak minden információt azzal kapcsolatban, hogy mások is veszélyben lehetnek-e. Az eddig begyűjtött információk szerint a tettes nem visszaeső vagy sorozatgyilkos. Nem akarták, hogy a gyilkosságról esetleg félrevezető információk terjedjenek el, ami tömeges pánikot okoz. Nem szeretnék, hogy a gyilkos még egy hasonló bűncselekményt elkövethessen, ezért nem szeretnének hisztériát kelteni. Mint írták, a bűnözők mindig figyelik a sajtót, a közösségi oldalakat, hogy a hatóságok elől el tudják tüntetni a nyomokat, elmenekülhessenek.

A rendőrség elismerte, egy ideig nem tudták azonosítani az áldozatot, mert nem volt nála semmilyen irat. Később derült ki, hogy a halálra kínzott 34 éves nő Snináról származott, a fővárosban egy nyelviskolában tanított angolt, emellett a Komenský Egyetem hallgatója volt. A közelmúltban rendezett fotókiállítást egy közeli hotelben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik