Nagyvilág

Méregpánik Temesváron, dagad a botrány

Újabb társasház lakóit evakuálták a hatóságok. Hétfőn este 25 ember volt kórházban.

A három ember halálát okozó temesvári mérgezés után hétfő este  egy újabb társasházat ürítettek ki, mert az egyik lakásban ugyanaz a cég végezte a kártevőirtást, amelyik abban a tömbházban, ahol a hármas tragédia bekövetkezett. 31 lakónak kellett elhagynia otthonát, közölte a Főtér.ro.

A szakemberek vizsgálják, találhatók-e méreganyagok az épületben. A hatóságok bezártak két kereskedelmi egységet is, mert a vállalkozás a múlt héten ott is rovarirtást végzett.

Román sajtóhírek alapján a Transindex arról írt, a cég a feketepiacról szerezte be a kártevőirtáshoz használt szereket, amelyek miatt meghalt két kisgyermek és egy felnőtt. Rendőrségi kihallgatáson a vállalat vezetője beismerte, a szereket illegálisan szerezték be, a férfit 24 órás előzetes letartóztatásba helyezték a férfit. A temesvári rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomoz.

Rovarirtó ölhetett embereket Temesváron
Egy csecsemő, egy 3 éves gyermek és az édesanyja halt meg, 200 lakást evakuáltak, 9 gyermek és 8 felnőtt került kórházba.

Hétfő este már 25 ember volt kórházban a temesvári mérgezések miatt. 12 gyermeket tartanak orvosi felügyelet alatt, az ő állapotuk már javult, a 13 felnőtt közül 8 a megyei sürgősségi kórházban van, állapotuk stabil. Más helyszíneken, ahol a cég végzett kártevőirtást, nem találtak egészségre káros gázokat a levegőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik