Nagyvilág

Pelosi: Nixon különb volt Trumpnál

A házelnök szerint a Watergate-botrány után ő legalább tudta, hogy mikor kell mondania.

Az 1974-ben lemondott Richard Nixon elnök elleni alkotmányos felmentési eljáráshoz hasonlította Nancy Pelosi házelnök az amerikai képviselőház három bizottságában most folytatott meghallgatás-sorozatot. A demokrata párti politikus a CBS heti politikai vitaműsorában külön kiemelte, hogy

Nixon az ország érdekeit szem előtt tartva még az eljárás előtt lemondott. 

Pelosi a múlt héten azt mondta, amit Nixon tett, eltörpül azon tények sora mellett, ami a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti, vitatott júliusi telefonbeszélgetés miatt indított vizsgálatokból kibontakozik.

Nixont, az ország 37. elnökét 1972-ben újraválasztották, de 1974. augusztus kilencedikén lemondott, miután nyilvánvalóvá vált, hogy próbálta eltusolni a Watergate-botrányt. Pelosi mindezt a tévéműsorban felidézve, úgy fogalmazott:

Nixon legalább annyira szem előtt tartotta az ország érdekeit, hogy beismerje, ez tovább nem volt folytatható.

Azt nem tudta megmondani, a demokrata többségű képviselőház lezárja-e év végéig a meghallgatásokat, arra pedig nem is akart válaszolni arra, milyen vádakat akarnak megfogalmazni Trump ellen.

Az MTI felidézte, elemzők szerint a kampányban is téma lesz a Trump és Zelenszkij telefonbeszélgetése, amelynek jelentőségét a republikánusok próbálják csökkenteni. Steve Scalise louisianai republikánus politikus a Fox tévének azt mondta, Kijev megkapta a katonai segélyt, tisztségviselői pedig nem érezték, hogy Trump nyomást akart gyakorolni, ezért induljon nyomozás Joe Biden elnökjelölt-aspiráns és fia üzleti ügyeiben.

Pelosi megüzente Trumpnak, hol a helye
Az amerikai képviselőház elnöke közölte, az elnök nem áll a törvények felett. 

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik