Nagyvilág

Kopaszra nyíratta magát a hétéves kisfiú, hogy támogassa rákos barátját

A hétéves Olly Spencer egyik nap arra lett figyelmes, hogy osztálytársának, Tommy-Lee Hetheringtonnak eltűnt az összes haja. Aznap este arra kérte az anyukáját, nyírja le az övét is, hadd legyen kopasz. A célja ezzel a gesztussal az volt, hogy éreztesse Tommy-Leevel: nincs egyedül. Mint kiderült, osztálytársa leukémiás, a gyógykezelések miatt hullott ki a haja.

„Amikor megláttam, hogy Tommy-Leenek nincs haja, szomorú lettem, és nem akartam, hogy egyedül érezze magát. Azt akartam egyben, hogy a rák is múljon el. Most már lehetünk együtt kopaszok” – mesélte a kisfiú a Leicestershire Live-nak.

Olly édesanyja szerint kisfia hamar összebarátkozott az osztályba újként érkező Tommy-Leevel, és egy ideig csak annyit tudott róla, hogy osztálytársa nincs jól, de a pontos betegségről nem volt tudomása. A kopaszság kapcsán derült ki, hogy a kisfiú valójában leukémiával küzd, és a kezelések miatt hullott ki a haja, három és fél évig kell a kórházba járnia. A kemoterápia mellett szteroidokat is szedni kell, és vérátömlesztésen is átesett.

Olly amellett, hogy haja lenyírásával mutat együttérzést kis társa iránt, adománygyűjtő akciót is indított, amelynek eredményeként 1200 fontot sikerült összeszedni a rákos gyerekekkel foglalkozó Macmillan Cancer Support nevű szervezet számára.

(Kiemelt kép: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik