Nagyvilág

Újabb fordulat a tininek hitt 33 éves nő ügyében: egy beszélgetős műsorban megszólalt az érintett

Korábban már kétszer is írtunk Natalia Grace Barnettről, aki az első hírek szerint nem kislány volt, amikor adoptálták, hanem legalább fiatal felnőtt, vagy legalábbis tinédzser.
Az anya szerint a 9 évesen örökbefogadott lányuk valójában egy 22 éves szociopata, aki meg akarta ölni őket
Ennek ellenére a szülők most csak óvadék ellenében vannak szabadlábon.

A 45 éves Kristine Barnett és a 43 éves Michael Barnett 2010-ben fogadta örökbe az ukrán születésű Natalia Grace-t, majd, három év múlva, állítólag egy egyesült államokbeli lakásban hagyta, és Kanadába költöztek. A mára már elvált pár tagadja a vádat, és azt mondja, hogy csalás áldozatai lettek.

Nem sokkal ezután megjelent a vérszerinti édesanya, aki azt állította, hogy a kislánya 16 éves és nem 33, mint ahogyan azt korábban többen állították. Erre a sajtó azóta árvaházi bizonyítékokat is mutatott.

A Daily Mail megtalálta Natalie eredeti édesanyját, a 40 éves Anna Volodymyrivna Gavát, aki pontosan tudja, hány éves a mentális betegségekkel küzdő lány. Anna elmondta, hogy 16 évvel ezelőtt, az ukrajnai Mikolajivban adott életet Natalie-nak, de az orvosok azt mondták neki, hogy nem érdemes hazavinni. Natalie babaként is nagyon pici volt, rövidek voltak a karjai és a lábai, alig volt nyaka. A lány végül életben maradt és árvaházba került. A Daily Mail bizonyítékot is szerzett arról, hogy a lány 16 éves, egy helyi intézményben tárolták ugyanis Natalie anyakönyvi kivonatát, amely szerint 2003-ban született.

A kilencnek hitt 22 éves pszichopata nő vér szerinti anyja: A lányom valójában 16
A nő borzalmasan sajnálja a történteket és reméli, hogy a lánya egyszer hazatér majd hozzá.

Most pedig újabb fordulat következett be az ügyben, amikor az egyszemélyes talkshow-intézmény Dr Phil megszóltatta a kislányt.

16 éves vagyok

Dr Phil műsorában Natalia azt mondta, hogy 16 éves és 10 évvel ezelőtt érkezett az Egyesült Államokba. A Barnett család már a sokadik örökbefogadó családja volt. Natalie elmondása szerint nem emlékszik tökéletesen, de az rémlik neki, hogy az említett pár megnézte őt mielőtt örökbefogadták, majd nem sokkal később haza is ment velük. A kislány úgy emlékszik vissza az egyik konfliktusra, hogy egy alkalommal az egyik mostoha testvérével játszott, amikor a fiú karja véletlen megsérült, ekkor mondták azt a szülők, hogy szándékosan el akarta törni a testvére karját.

A kislány a többi vádat, miszerint többször megtámadta az édesanyját és meg akarta ölni a szüleit, tagadja.

Szerinte semmi ilyesmi nem történt, csupán szándékosan félre akarták érteni. Natalia külön kiemeli a mérgezős esetet, szerinte az különösen félreértés volt, csupán véletlen takarítás közben kerülhetett a tisztítószer rossz helyre k (korábban azzal is vádolták, hogy megpróbálta megmérgezni az örökbefogadó szüleit).

Egy év konzerven

Natalie továbbra is tartja magát ahhoz a verzióhoz, hogy Barnették gyerekként hagyták hátra, mikor nélküle Kanadába költöztek, így 8 évesen egy éven keresztül konzerveken kellett élnie. A fiatal lány azokat a vádakat is tagadja miszerint olyan fogsora van, mint a felnőtteknek. Állítása szerint pedig mikor Barnettékkel lakott, akkor még nem menstruált, pedig a házaspár ezt felhozta érvként, hogy miért kezdtek kételkedni abban, Natalia valójában gyermek-e.

Bíróság

Az örökbefogadó szülők ellen jelenleg és a vád, miszerint elhagyták és veszélyeztették egy rájuk bízott kiskorú életét. Az azóta elvált pár tárgyalását 2020 január 28-án tartják majd.

BBC

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik