Nagyvilág

A háború utáni időszak legnagyobb hibája a brexit

Kapcsolódó cikkek

A londoni parlament alsóházának volt elnöke szerint az Egyesült Királyság a II. világháború óta eltelt időszak legnagyobb külpolitikai hibáját követi el azzal, hogy kilép az Európai Unióból – írja az MTI.

John Bercow, aki tíz év után, október 31-én távozott az alsóház elnöki tisztségéből, a Londonban dolgozó külföldi tudósítók szakmai szervezetének (Foreign Press Association, FPA) szerda esti rendezvényén kijelentette: meggyőződése szerint a brit parlament még öt év múlva is a brexitről fog tárgyalni,

sőt lehet, hogy még 15 év múlva is.

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint a brexit jót tesz-e az Egyesült Királyság nemzetközi megítélésének, azt mondta: az őszinte válasz erre az, hogy nem. Bercow kijelentette: mindezt most már szabadon elmondhatja, mivel nem köti a pártatlanság kötelme, amelyhez alsóházi elnökként mindig tartania kellett magát.

John Bercow-t mindazonáltal már házelnöki időszaka alatt is súlyos bírálatokkal illették pártja, a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas brexit-táborának képviselői, akik megkérdőjelezték pártatlanságát a brexit-folyamat parlamenti ügymenetének irányításában.

Többször komoly konfliktus támadt közte és a kormány között is, legutóbb például márciusban, amikor egy 1604-ben kelt parlamenti precedensvégzésre hivatkozva megtiltotta, hogy Theresa May akkori miniszterelnök az EU-val kötött brexit-megállapodás nem sokkal korábban elvetett verzióját „változatlan vagy jórészt változatlan” formában újból a ház elé terjessze.

A konfliktus jeleként a Konzervatív Párt nemrégiben bejelentette, hogy a parlamenti konvenciókkal szakítva ellenjelöltet állít Bercow-val szemben a házelnök választókerületében a december 12-i előrehozott választásokon. Ez mindazonáltal jelentőségét vesztette, miután Bercow azóta távozott posztjáról és a választásokon sem indul.

Kiemelt kép: Europress/Tayfun Salci/ANADOLU AGENCY

Ajánlott videó

Olvasói sztorik