Nagyvilág

Bolsonaro az olajszennyezésről: a legrosszabb még hátravan

A legrosszabb még hátravan - mondta Jair Bolsonaro brazil elnök vasárnap az ország atlanti-óceáni partvidékét három hónapja sújtó titokzatos olajszennyeződésről.  

Ami eddig érkezett és amit mostanáig kiemeltek (a vízből), az csak egy kis része annak, ami kiömlött. A legrosszabb még hátravan

— jelentette ki Bolsonaro a brazil Record tv-csatornának adott interjúban.

Hozzátette, minden jel arra a Bouboulina nevű görög olajszállító hajóra mutat, amelyet a brazil hatóságok pénteken neveztek meg az ökológiai katasztrófa felelőseként, műholdas adatok elemzése után. A tankhajót üzemeltető görög Delta Tankers társaság tagadja felelősségét.

Az elnök bűncselekménynek nevezte a történteket, és azt mondta, hogy az eddig észleltnél sokkal nagyobb katasztrófa kialakulására számít.

A brazil hatóságok először július 29-én mutatták ki az olajszennyeződést Paraíba szövetségi állam több mint 700 kilométeres partszakaszán. A szennyeződés azóta dél felé terjedve elérte Bahia szövetségi államot, és már összesen kétezer kilométernyi partszakaszt érint, köztük a Bahia közeli Abrolhos térségét, amely a hosszú szárnyú bálnák és a világon páratlan korallképződmények otthona.

Kiemelt kép: Antonello Veneri / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik