Nagyvilág

Három embert őrizetbe vettek a halálkamion miatt

Őrizetbe vettek pénteken három embert, kettőt Vietnámban és egyet Írországban annak a nyomozásnak a keretében, amelyet azzal kapcsolatban folytatnak, hogy a múlt héten 39m valószínűleg többségében vietnámi állampolgárságú ember holttestére bukkantak egy bolgár rendszámú kamion pótkocsijában Délkelet-Angliában.

Két, embercsempészettel gyanúsított embert vettek őrizetbe Vietnam Ha Tinh nevű tartományában, ahol tíz család számolt be eltűnt hozzátartozókról – jelentette a VTV vietnámi televízió. A beszámoló szerint Nguyen Tien Nam ezredes, a Ha Tinh tartományi rendőrség helyettes vezetője azt mondta, hogy a gyanúsítottak közvetlenül érintettek az ügyben. A rendőrség szerint évek óta embercsempészet szervezésével foglalkoztak a térségben.

Írországban egy 22 éves férfit tartóztattak le az esettel kapcsolatban. A férfit egy európai elfogatóparancs alapján tartóztatták le, amelyet az essexi rendőrség adott ki. E rendőri szervezet megindította a kiadatási eljárást, hogy a gyanúsítottat az Egyesült Királyságban állítsák bíróság elé gyilkosság vádjával.

A dublini legfelsőbb bíróság szóvivője szerint az észak-írországi Newryből származó Eamonn Harrison pénteken bíróság elé állt, ahol elrendelték további fogva tartását november 11-i meghallgatásáig.

A 39, valószínűleg nagyrészt Vietnamból érkezett ember holttestére a múlt szerdán bukkantak egy bolgár rendszámú hűtőkamion rakterében. A hűtőkonténert a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből szállították komppal az országba.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi: bár a nyomozás gyorsított ütemben halad, a hatóságok egyelőre képtelenek voltak azonosítani az áldozatokat vagy azt megmondani, hogy honnan származtak. A rendőrség eleinte azt mondta, hogy az áldozatok kínaiak voltak, de a figyelem Vietnámra terelődött, ahol családok számoltak be arról, hogy nem hallottak úton lévő szeretteikről.

A brit vádhatóság hétfői közlése szerint a kamion sofőrje feltehetően egy globális embercsempész-hálózat tagja volt. A 25 éves, észak-írországi Maurice Robinson ellen 39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés címén emeltek vádat.

A brit rendőrség pénteken felszólított két további gyanúsítottat, Ronan és Christopher Hughest, hogy adják fel magukat – írja az MTI.

Kiemelt kép: Europress/Tayfun Salci/ANADOLU AGENCY

Ajánlott videó

Olvasói sztorik