Nagyvilág

Egyelőre nem helyezik szabadlábra a Viking kapitányát, november végén vádat emel az ügyészség

Bejelentette fellebbezését az ügyészség a Viking Sigyn kapitányának bűnügyi felügyelet alá helyezésével szemben. Ibolya Tibor fővárosi főügyész azt is közölte: a Hableány tragédiája miatt indított büntetőperben az ügyészség november végéig vádat emel.

A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken szüntette meg a szállodahajó ukrán kapitányának letartóztatását, és bűnügyi felügyeletét rendelte el. A döntés ellen a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a letartóztatás fenntartása érdekében fellebbezést jelentett be, és mivel a fellebbezés a szabadlábra helyezésre nézve halasztó hatályú, a gyanúsítottat egyelőre nem helyezték szabadlábra. Az ügyészség szerint a korábban november 30-ig meghosszabbított letartóztatás továbbra is indokolt, a szökés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye csak így zárható ki. A szökés veszélye azért is jelentős az ügyészség szerint, mert Ukrajna nem adja ki állampolgárait más államnak, de a vádhatóság tart a gyanúsítottal szakmai és baráti viszonyban álló tanúk vallomása befolyásolástól is.

Az ukrán Jurij C.-t a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével gyanúsítják a Hableány május 29-i dunai katasztrófája miatt; a hajó fedélzeten 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott, a tragédiát mindössze hét koreai turista élte túl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik