Nagyvilág

Kiderült, milyen állampolgárságú a 39 ember, akit holtan találtak egy kamionban Angliában

Kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit akit holtan találtak Angliában egy bolgár rendszámú jármű rakterében, írja a BBC csütörtök délelőtt. 

A kamion sofőrje, a 25 éves Mo Robinson jelenleg is rendőrségi kihallgatás alatt áll. A férfit gyilkosság gyanúja miatt letartóztatták.

A hatóságok közlése szerint két írországi házban házkutatást tartottak, és a rendőrök azon dolgozzanak, hogy azonosítsák az esetleges bűnszervezeteket, amelyek közrejátszottak a bűntényben.

Ahogy arról szerda este beszámoltunk, a kamionra nem Bulgáriában szállt fel a 39 ember, mert a bolgár miniszterelnök közlése szerint a kamion nem lépett be Bulgáriába 2017-es regisztrációja óta.

Bojko Boriszov bolgár kormányfő elmondta, hogy Szófia együttműködik a brit hatóságokkal a tragédia vizsgálatában. A kamiont 2017-ben egy ír nő jegyeztette be Bulgáriában. Ezután a jármű elhagyta az országot, és azóta nem lépett be.

Később az is kiderült, hogy nem Írországból, hanem Belgiumból érkezett Délkelet-Angliába a kamion.

Nagy-Britanniában legutóbb 2000-ben volt a mostanihoz mérhető tragédia: akkor 58 holttestet találtak a délkelet-angliai Dover kikötőjében egy holland rendszámú, szintén Zeebrugge kikötőjéből érkezett kamion rakterében. Az akkori áldozatok kínaiak voltak.

Kiemelt kép: MTI/AP/UK Pool

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik