Minden idők legvéresebb franciaországi terrortámadása ügyében öt vizsgálóbíró járt el, a pernek több mint 1700 felperese lesz, akik mostantól egy hónapon át betekinthetést nyerhetnek a nyomozati anyagba, mielőtt a bírók kijelölik a per pontos dátumát.
2015. november 13-án miután a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és több mint 350-et megsebesített. A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.
A francia igazságszolgáltatás története egyik legjelentősebb nyomozásának keretében eddig 14 embert gyanúsítottak meg Franciaországban, Belgiumban és Törökországban, közülük 11-en vannak előzetes letartóztatásban.
Az ügy további hat gyanúsítottja feltételezhetően meghalt, köztük a dél-franciaországi Toulouse-ban született Clain testvérek. Fabien Claint azonosították a francia nyomozók azon a hangfelvételen, amelyen az Iszlám Állam a párizsi merényletek másnapján elkövetőként jelentkezett. Jean-Michel a felvételen vallási dalokat énekelt.
A több mint három évig tartó nyomozásnak sikerült nagy részben rekonstruálnia a merényletsorozat logisztikai hátterét. Kiderült, hogy egy nagyon jelentős, Belgiumban szervezett, de egész Európában szerteágazó dzsihadista csoport állt a merényletek mögött.
Miközben a nyomozás lezárult, a francia terrorelhárítási vizsgálóbírók nemzetközi körözés adtak ki Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője, valamint Abu Mohamed al-Adnáni, a terrorszervezet – széles körben halottnak vélt – szóvivője ellen is, aki egyebek közt a dzsihadisták külföldi akcióit irányította. Az elmúlt években a terrorszervezet több, Franciaországban elkövetett merénylet felelőseként jelentkezett, beleértve a 2015-ös párizsi terrortámadást is.
Kiemelt kép: ANTHONY DORFMANN / AFP / Europress