Nagyvilág

Brexit: itt az újabb fordulat

Elfogadta szombat délután a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás formális jóváhagyásának halasztása mindaddig, amíg a megállapodás szövegét a parlament teljes egészében törvénybe nem iktatja, írja az MTI.

A 322-306 arányban elfogadott módosítás gyakorlatilag a brexit halasztását is jelenti, mivel következményeként szombaton szavaznak a kilépési egyezmény jóváhagyását célzó kormányzati indítványról.

Így érvénybe lépett az a törvény, amelynek alapján Boris Johnson miniszterelnöknek még szombaton, brit idő szerint 23 óráig kezdeményeznie kell az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a brexit halasztását az október 31-i határnapon túl.

Johnson azonban a módosítóról szóló szombat délutáni szavazás után bejelentette: nem tárgyal az EU-val a brexit halasztásáról, de a jövő héten az alsóház elé terjeszti a megállapodás jogi szövegét vitára és szavazásra. Azt ugyanakkor nem mondta, hogy nem írja meg a halasztást kezdeményező levelet.

Következő lépéseinek mihamarabbi ismertetésére szólította fel a brit kormányt szombaton az Európai Bizottság, miután a londoni parlament indítványt fogadott el a brexit-megállapodás jóváhagyásának halasztása érdekében. Mina Andreeva, a brüsszeli testület szóvivője arról számolt be, hogy mielőbbi tájékoztatást várnak a brit kormánytól az Egyesült Királyság európai uniós kiválási folyamatának következő lépéseiről.

A történtek hátteréről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

Korai örülni a sikeres brexitnek
Az EU és Boris Johnson engedett, de a neheze még hátra van.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Brit parlament/Jessica Taylor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik