Nagyvilág

Trump azt írta Erdogannak, hogy ne legyen ostoba

“Ne legyen kemény fiú! Ne legyen ostoba!” – írta Donald Trump amerikai elnök török hivatali partnerének, Recep Tayyip Erdogannak küldött levelében, amelyben megpróbálta lebeszélni őt a szíriai kurdok elleni offenzíváról.

A levél október 9-i keltezésű, vagyis két nappal az után írta Trump, hogy döntést hozott az amerikai csapatok kivonásáról Észak-Szíriából. A Fehér Ház csak szerdán hozta nyilvánosságra, hírügynökségek szerint azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy alátámassza azt a nézetet, hogy Trump a csapatkivonás után nem adott zöld jelzést Törökországnak Északkelet-Szíria lerohanására. Washingtonban demokrata és republikánus politikusok is keményen bírálták Trumpot a csapatkivonás miatt.

Dolgozzunk ki egy jó megállapodást. Ön nem akar felelős lenni emberek ezreinek lemészárlásáért, én pedig nem akarok felelős lenni a török gazdaság tönkretételéért

– figyelmeztetett Trump levelében, amelyben felemlegette, hogy keményen dolgozott, hogy megoldja Erdogan egyes problémát.

Az amerikai elnök azt üzente Erdogannak, hogy a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) parancsnoka, Mazlúm Abdi hajlandó vele tárgyalni, és bizonyos engedményeket tenni. Trump csatolta üzenetéhez annak a levélnek a másolatát, amelyet Abdi írt neki.

A történelem kedvező képet alakít ki önről, ha helyes és humánus módon cselekszik. Örökké gonosznak fog tekinteni, ha nem történnek jó dolgok. Ne legyen kemény fiú! Ne legyen ostoba!

– írta Trump.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indított offenzívát a kurdok ellen Északkelet-Szíriában, Ankara állítása szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. A hadművelet célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahová a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek. A térségből a török katonai műveletek megindulása előtt kivonultak az amerikai csapatok, megnyitva az utat a török offenzíva előtt. Az SDF szerint az Egyesült Államok ezzel hátba szúrta szövetségeseit, akiket kiképzett és modern fegyverekkel látott el az Iszlám Állam ellen folytatott harcában.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik