Nagyvilág

Eddig 54 ezer magyar kért tartós letelepedési engedélyt Nagy-Britanniában

A brit belügyminisztérium szerdán ismertetett friss adatai szerint elérte a kétmilliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem 54 ezren kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.

A brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen az Egyesült Királyságban laknak, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett jogi státusért – vagyis meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz.

A tárca szerdai tájékoztatása szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő 3,2 millió állampolgára közül szeptember végéig 1,86 millióan tették meg. A minisztérium közölte, hogy saját belső – a statisztikában egyelőre nem szereplő – nyilvántartása szerint a letelepedett státusért folyamodók száma azóta elérte a kétmilliót.

A szeptember 30-i állapotot mutató lista élén a lengyelek állnak 347 300 folyamodvánnyal. Őket a románok követik 280 600 benyújtott kérvénnyel. A magyarok közül 53 600-an kértek tartós letelepedési engedélyt a múlt hónap végéig. A nagy EU-tagországok állampolgárai közül az olaszok 200 700, a spanyolok 115 700, a franciák 70 700, a németek 53 500 folyamodványt nyújtottak be.

A brit belügyminisztérium szerdai kimutatása szerint a hatóságok az eddig feldolgozott 1,52 millió kérelem csaknem mindegyikét kedvezően bírálták el, a folyamodványok közül mindössze kettő esetében született elutasító döntés. Az elbírált folyamodványok 61 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 38 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak.

Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen az Egyesült Királyságban, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik eddig megszerzett jogosultságaik.

Az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgároknak a brit belügyminisztérium szerint legalább 2020. december 31-éig van idejük tartós letelepedésük engedélyeztetésére. Ez a határidő mindenképpen érvényben marad, akár lesz megállapodás London és az EU között a Brexit feltételeiről, akár nem.

Az Egyesült Királyságban élő és a Brexit után is maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük valamely bűncselekmény miatt.

kiemelt kép: mti 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik