Nagyvilág

A Trump-kormányzat azt tervezi, hogy DNS-mintát vesz minden illegális bevándorlótól

A washingtoni kormány azt tervezi, hogy DNS-mintát vesz valamennyi elfogott illegális bevándorlótól - jelentette szerda este több amerikai médium is az igazságügyi minisztérium nevük elhallgatását kérő tisztségviselőire hivatkozva.

A tervek szerint az igazságügyi tárca munkatársai nemcsak a mostantól érkező illegális bevándorlóktól, hanem a befogadó központokban már őrizetben lévő migránsoktól is DNS-mintát vesznek és az adatokat feltöltik a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) országos bűnügyi adatbázisába.

A tárca tisztségviselői újságíróknak elmondták: az erről szóló szabályozást napokon belül közzéteszik, és a belbiztonsági minisztérium munkatársai meg is kezdhetik a mintavételt a már őrizetben lévő migránsoktól.

Elemzők megjegyzik: amellett, hogy e rendelkezés emberi jogi kérdéseket is felvet, gyakorlati lebonyolítása is gondokat okozhat, hiszen több százezernyi, már letartóztatott migránstól kellene DNS-mintát venni.

Az igazságügyi tárca érvelése szerint a szabályozásra azért van szükség, mert így a kormányzat könnyebben azonosíthatja azokat a bevándorlókat, akik feltételezése szerint a jövőben bűncselekményeket követhetnek el.

A The Wall Street Journal című lap emlékeztetett rá, hogy az amerikai kormányzat az idén nyáron kísérleti jelleggel már bevezette a DNS-mintavételt, mégpedig a családos migránsoknál. Így állapította meg, hogy a gyermekek valóban a szüleikkel érkeztek-e az amerikai határra. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik