Nagyvilág

Ismét összecsaptak a hongkongi rendőrök és tüntetők

Ismét összecsaptak a rendőrök és a tüntetők vasárnap Hongkongban – írja az MTI. A biztonságiak könnygázt, vízágyút és gumilövedéket is bevetettek a tömeg feloszlatására.

Hongkongban legalább három helyen volt vasárnap ellenzéki megmozdulás a hatósági tilalom ellenére, és világszerte hatvan városban szerveztek nemzetközi tiltakozásokat a kínai totalitarizmus ellen. Szombaton is ezrek gyűltek össze Hongkonban, hogy megemlékezzenek a demokratikus reformokért öt évvel korábban indított esernyős forradalom kezdetéről.

Sötét fordulatot vett az év legnagyobb ellenállása
Botokkal és vascsövekkel támadtak a demokráciapárti demonstrálókra maszkos férfiak Hongkongban. A tüntetéshullám nem enyhül, de Kína aligha fogja sokáig ölbe tett kézzel nézni az eseményeket.

A rohamrendőrök vasárnap könnygázzal oszlatták a város bevásárló negyedében gyülekező tüntetőket, akik üvegpalackokkal és egyéb tárgyakkal dobálták a rendfenntartókat. Közben Hongkong egy másik részén több ezren indultak meg a kormányzatnak helyt adó épületkomplexum felé. A hatóságok vízágyút vetettek be a tömeg ellen, az épületegyüttest védő barikádok mögül pedig kék festéket lőttek a tiltakozókra.

A tömeg a városban több helyen Molotov-koktélokat is használt, a helyi érdekű vasút egyik állomásánál emiatt tűz ütött ki, több pályaudvart pedig lezártak.

Hongkong egyik parkjában néhány százan egy békés demonstrációt is tartottak, és egy Peking-barát tüntetést is szerveztek.

A lassan négy hónapja tartó tüntetéssorozatot eredetileg a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltotta ki, amely alapján Hongkong bűnügyi eljárás esetén gyanúsítottakat adhatott volna ki Kínának. Carrie Lam hongkongi kormányzó szeptember elején visszavonta ugyan a tervezetet, de a megmozdulások addigra már általánosabb kormányellenes demonstrációkká váltak. A tüntetések a Kínai Népköztársaság kikiáltásának jövő kedden esedékes 70. évfordulójára még hevesebbé válhatnak.

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az egy ország, két rendszer elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez.

Kiemelt fotó: Mohd RASFAN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik