Nagyvilág

Még mindig nem kapott zöld utat Trócsányi

Trócsányi László nem kapott zöld utat az Európai Parlament jogi bizottságától (JURI) a szakbizottsági meghallgatásához, írja a Népszava. A JURI szerdai ülésén úgy döntött, hogy csütörtökön kikérdezik a magyar biztosjelöltet az általa alapított ügyvédi irodához fűződő kapcsolatairól és az irodának juttatott kormányzati megrendelésekről.

A téma egyébként a jogi bizottság előző ülésén is napirendre került, ekkor a tagok kérték fel a testület titkárságát, hogy vizsgálják a praxis felfüggesztésével kapcsolatos magyar törvényeket.

Trócsányi két arca: itthon bevándorlásellenes, Brüsszelben tudós diplomata
Donáth Anna a Fidesz kettős kommunikációjára irányította a figyelmet.

A lap emlékeztet, hogy a biztosok jóváhagyásának első lépése, hogy be kell nyújtani a pénzügyi érdekeltségekről szóló nyilatkozatukat, ezeket pedig az EP jogi bizottsága megvizsgálja. Ha a bizottság összeférhetetlenséget állapít meg, akkor vagy ajánlásokat tehet ezek megszüntetésére, vagy javasolhatják a biztosjelölt tárcájának módosítását, de arra is juthatnak, hogy a biztosjelölt nem képes a feladatai ellátására.

A szakbizottság meghallgatásán már csak az a biztosjelölt vehet részt, aki zöld utat kapott a jogi bizottságtól.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik