Nagyvilág

Ibiza-videó: volt testőre tehetett keresztbe Strachénak

A férfit őrizetbe vették.

Letartóztatták keddre virradó éjszaka Heinz-Christian Strache egykori szabadságpárti (FPÖ) elnök és alkancellár volt testőrét. Sajtóhírek szerint a testőrt zsarolással vádolják.

Strache és a férfi között 2013-ban súlyos nézeteltérésre került sor; mire az bosszút forralt, és terhelő anyagokat kezdett gyűjteni Strache és a Szabadságpárt más politikusai ellen. A rendelkezésre álló információk szerint az évek során több száz számlát, nyugtát gyűjtött, majd ezekről másolatokat készített.

Heinz-Christian Strache a bécsi FPÖ vezetőjeként saját kiadási folyószámlával rendelkezett; a politikus a kiadásaira a párttól havonta tízezer euró támogatást kapott. 2014 és 2018 között a gyanú szerint magánjellegű kiadásokat is elszámolt; a testőr az erre vonatkozó állítólagos bizonyítékokat pénzért ajánlotta fel hivataloknak és különböző médiumoknak.

Választ azonban nem kapott, így merülhetett fel az Ibiza-videó forgatásának ötlete. Fennáll a gyanúja annak, hogy a testőr 2015-ben kapcsolatban állt azzal a bécsi ügyvéddel, akit az Ibiza-videó mozgatórugójának tartanak.A Szabadságpárt bécsi szervezete kedden egyhangúlag döntött a volt testőr pártból való kizárásáról.

Az ügyészség bűncselekmény gyanújával indított nyomozást, a névtelen feljelentéseket is kivizsgálják majd. Az ügy részleteit azonban – a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozással – hivatalosan nem erősítették meg.

Az FPÖ elnöke, Norbert Hofer a Facebookon közzétett videójában “a demokrácia elleni támadásról” beszél. A politikus szerint az Ibiza-videó és a jelenlegi ügy mögött is egy bűnszervezet áll.

Az Ibiza-videó néven ismertté vált felvételt májusban két német lap hozta nyilvánosságra. Az akkori alkancellár, Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) akkori elnöke és Johann Gudenus, a párt akkori frakcióvezetője látható a felvételen, amint egy – magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó – nővel tárgyalnak. Strache a nőnek párt- és médiatámogatásért cserébe zsíros állami megbízásokat ígért.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Florian Wieser

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik