Nagyvilág

Lincshangulat fogadta a caracali rémet

George Dincát visszavitték egyik áldozata szülőfalujába.

A hatóságok a 15 éves Alexandra Măceşanu eltűnése napján történteket akarják rekonstruálni. A Transindex szerint ezért a tinigyilkosságokkal gyanúsított George Dincát hétfő reggel a lány szülőfalujába, az Olt megyei Dobrosloveni településre vitték.

Állítólag július 24-én ott vette fel autójába, hogy elvigye egy  caracali középiskolába. A caracali rémként emlegetett férfit már két napja átvitték az Olt megyei rendőr-főfelügyelőség fogdájába. A történtek rekonstruálása több napig is eltarthat.

George Dinca a kihallgatásokon beismerte, hogy július 25-én megölte a 15 éves Alexandra Măceşanut, majd elégette a holttestet. Állítása szerint ő ölte meg a 18 éves Luiza Melencut is, aki idén áprilisban tűnt el.

A Maszol.ro szerint lincshangulat várta a caracali rémet áldozata falujában. A meggyilkolt 15 éves lány, Alexandra Măceșanu szomszédai az út mellett várták George Dincát szállító autót és a férfit a rendőrök különleges egységének kellett megvédenie a helyiektől.

Egy asszony sírva könyörgött a nyomozóknak, hogy ne engedjék szabadlábra a caracali rémet. A portál a cancan.ro alapján azt írta, hogy a frissen nyírt férfi fején egy óriási heg látható a jobb füle fölött, ami egy nagy erejű ütés nyoma lehet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság 00:48 órakor: 99,93%

Főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely
50,87%
MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP
Tarlós István
44,09%
FIDESZ-KDNP
Puzsér Róbert
4,46%
ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE
Berki Krisztián
0,58%
Független