Nagyvilág

Előbb-utóbb úgyis meghalok, nem bánom, ha az ő keze által – mondta a nő, aki egy sorozatgyilkos menyasszonya

A szerelem vak - és vakmerő.

A szokásostól kissé eltérően alakul a házasságra készülés a brit Tracy Bottomley életében, a menyasszony ugyanis nemhogy romantikus vacsorákra, sétákra és összebújásokra nem számíthat vőlegényétől, de egészen konkrétan még nem is találkozott a férfival, akihez hozzá tervez menni. Naná, hogy nem, a vőlegény, Ernest Otto Smith ugyanis Amerikában él, és ami ennél is komolyabb akadály, épp életfogytiglani börtönbüntetését tölti egy ohiói börtönben, egy 2005-ben elkövetett kétszeres gyilkosságért.

Ők ketten úgy ismerkedtek meg, hogy a börtön fenntart egy levelezőtárs-hálózatot az intézményben fogvatartottak részére, akik így szabadon élő emberekkel is kapcsolatot tarthatnak – afféle mentálhigiénés intézkedésként. Tracy is így bukkant a férfi hirdetésére, aki már ott, a börtön levelezőtársakat kereső hirdetésében nyíltan beszélt a múltjáról. Ez az őszinteség kíváncsivá tette a több sikertelen párkapcsolat és egy tönkrement házasság után egyedülállóként élő Tracyt, aki felvette a kapcsolatot Ernesttel.

Már a hirdetésében is írt a tetteiről, így tudtam, mivel állok szemben. De írt arról is, hogy mi mindenen ment keresztül, hogy bántalmazott gyerek volt, melynek hatására drogozni kezdett, hogy leküzdje depresszióját és szorongását. Éltem bántalmazó párkapcsolatban, és az, ahogy a gyerekkori tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy hogyan változtatták meg ezek az élmények, mélyen megérintett. Meg akartam ismerni, elküldtem neki az adataimat, és pár nappal később jött egy e-mail tőle.

– mesélte megismerkedésükről Tracy a Daily Starnak. Rövidesen napi három e-mailt váltottak, pár héttel később pedig telefonon is beszéltek. A levelezésből barátság lett, abból pedig szerelem, a férfi hamarosan megvallotta érzéseit, múlt hónapban pedig megkérte Tracy kezét. Smith tudja, nem lesz könnyű tető alá hozni a menyegzőt, de a nő szerelme annyi erőt és reményt adott neki, hogy azért szívesen kel fel reggelente, és jobban is viseli a börtönt. A nő elmondása szerint szerelme megbánta tetteit, és ő különben sem fél a férfitől:

Igen, sorozatgyilkos, elkövetett néhány gyilkosságot, de én, megértve a kockázatokat, még mindig szeretem. A gyilkosság nem a legszebb módja a halálnak, de mindenki meghal egy napon. Én is meg fogok halni előbb-utóbb, és egyáltalán nem bánom, ha esetleg az ő keze által halok meg.

A pár jövő hónapban találkozhat először, amikor is Tracy az Államokba repül vőlegényéhez, az esküvőre pedig a börtönben fog sor kerülni valamikor jövőre. A szerelmes menyasszony tucatnyi kollázst készített magukról, érdemes megnézni a fotókat itt.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik