Nagyvilág

„Putyin olyan, mint az egykori maffiafőnök John Gotti”

Egyik leghíresebb ellenfele szerint csak túl kell élni, ahogy ő tette.

Mihail Hodorkovszkij a Velencei Filmfesztiválon (életéről dokumentumfilmet készített Alex Gibney) a Népszavának elárulta, miként élhető túl Vlagyimir Putyin rendszere. Ezt nála kevesen tudhatják jobban, hiszen az orosz elit világát éppúgy ismeri, mint a szibériai fogolytáborokét.

A filmről (Citizen K) azt mondja, összetett lett, ami jó, mert ő is bonyolult ember. Élete nagy részét a zűrzavaros Oroszországban  töltötte, ahol életre szóló ellensége lett a jelenlegi elnök. Az egykori oligarcha nem állítja, hogy ő ártatlan lenne, de szerinte éppen azért fair a film, mert megmutatja a múltját és azt a folyamatot is, ahogy szép lassan kifehéredett.

Oroszországban valaki csak fekete vagy fehér lehet, miközben az igazság az, hogy rossz emberek tesznek jót is, a jók pedig szintén elkövetnek rosszat. Ilyen a természetünk.

Szerinte Kelet-Európa és Oroszország máig egy egységet képez társadalmi, szociális szempontból. Ebben a térségben senkit sem érdekel a jövő, ezért lesz a gyerekeink élete ugyanolyan nehéz, mint a szüleinké volt. Változás csak akkor lesz,

ha a kelet-európai országok polgárai, köztük a magyarok egyszer majd úgy érzik, hogy otthon akarnak élni. Ez a legfontosabb probléma, amit orvosolni kell.

Túlélhető Putyin is, a börtöne is

A tíz év oroszországi börtönt azért élte túl, mert túl akarta élni. A saját biztonsága miatt aggódik, de nem fél. Londonban él, ahol vannak rejtélyes halálesetek, csak ritkábban. Oroszországban két lehetséges út van. Messze el kell kerülni a Putyinhoz közeli emberek vállalkozásait, vagy magával a kormánnyal kell üzletet kötni.

Putyin olyan, mint az egykori maffiafőnök John Gotti: igazi Teflon Don, nem ég rá semmi. 2014-ben a Krími válság aztán karcolásokat ejtett a teflonon, amely azóta is folyamatosan kopik. Mi, oroszok azt mondjuk, már nincs sok hátra – de ez nálunk tíz tizenöt évet is jelenthet. Ami fontos, hogy nem marad örökké.

Hodorkovszkij szerint Putyin nemcsak az amerikai, hanem az olasz és az izraeli választásokba is beavatkozott, de annyi a gondja odahaza, hogy nem ér rá a világot irányítani.

Az más kérdés, hogy minden vezető politikus a világ ura akar lenni. De ilyen a valóságban nincs. Trump és Putyin kölcsönösen túlértékeli egymást.

Ő sosem akart elnök lenni, Putyinnal elégedetlen, ezért ahol tud, fellép ellene, de a politikánál jobban érdekli az üzlet. A profitból akarja megvalósítani álmát, hogy Oroszország az egyszemélyes elnöklésből valódi parlamentáris demokrácia legyen.

Színpadon az egykori oligarcha, aki megjárta Putyin szibériai büntetőtáborát
Mihail Hodorkovszkij londoni fellépésén elemezte az orosz elnök rendszerét. Beszélt a büntetőtáborokról és a bírósági rendszer működéséről egyaránt.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Alekszej Nyikolszkij

Ajánlott videó

Olvasói sztorik