Nagyvilág

Megtalálták a kaliforniai hajótűz 25 áldozatának holttestét

Mentőbúvárok megtalálták a Dél-Kalifornia partjainál leégett kirándulóhajó 25 utasának holttestét, kilenc embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván, és kutatnak utánuk – közölte helyi idő szerint hétfő este Matthew Kroll, az amerikai parti őrség egyik parancsnoka.

Ahogy arról a 24.hu-n is beszámoltunk, hétfőn kigyulladt a Conception nevű hajó Santa Cruz közelében, amelyen összesen 39 ember tartózkodott – 33 utas és a hatfős személyzet. A hatóságok mentőakciót indítottak és a korábbi hírek arról szóltak, hogy a balesetnek legalább nyolc halálos áldozata van, 26 embert pedig eltűntként kezelnek.

Magyar idő szerint kedd délelőttre a halálos áldozatok száma 25-re emelkedett, a megtalált holttestekből 20-at már felszínre hoztak, ötöt még nem tudtak a veszélyes körülmények miatt. Utóbbiak a parttól mintegy 20 méterre lévő, felfordult hajótest alatt vannak. Jelenleg apály van a tengeren, és a visszahúzódó víz folyamatosan mozgatja a hajótestet – a parti őrség egy másik parancsnoka, Monica Rochester.

A CNN beszámolója szerint a személyzet öt tagjának sikerült megmenekülnie, mert a kabinjukban alvó utasokkal ellentétben ők ébren voltak és le tudtak ugrani a lángba borult hajóról. A partiőrség egyik munkatársa hivatkozva a CNN azt is írta, hogy a túlélők elmondása szerint a tűz csapdába ejtette őket. A lángok intenzitását mutatja, hogy a mentőalakulatok még azután sem tudtak felmenni a hajóra, hogy sikerült eloltani a tüzet.

Az amerikai sajtóhoz eljutott a segélyhívás is, amely a Conception kapitánya és a parti őrség között zajlott le. Bár a hívás szövegéből a kapitány része nem hallatszik, de a diszpécser szavaiból így is sok aggasztó részlet derül ki:

33 ember van a kigyulladt hajón és nem tudnak lejutni? (…) Be vannak zárva a hajóba? (…) Vissza tud menni a hajóra és ki tudja nyitni [az ajtót], hogy ki tudjanak szállni? (…) Nincs semmilyen tűzoltó eszköze? Se poroltó, se semmi?

A személyzet megmenekült tagjai közül négyet kivittek a partra, a kapitány úgy döntött, hogy a helyszínen marad. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, de a hatóságok azt mondták, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy szándékos gyújtogatás lett volna.

A hajótulajdonos korábbi közlése szerint a 20 méter hosszú hajó szombaton hajnalban hajózott ki Santa Barbarából, hogy utasai búvárkodhassanak a közeli szigeteknél, és hétfőn késő délután kellett volna visszatérnie.

Kiemelt kép: Europress/Mike ELIASON/Santa Barbara Megyei Tűzoltóság/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.