Nagyvilág

Azonosították a caracali rém házában talált vért

A 18 éves Luiza Melencutól származik a három vércsepp.

A vért a nyomozók a caracali rémként elhíresült George Dinca házának első átkutatásakor rögzítették – írta a Mediafax ügyészségi forrásokból származó információja alapján a Maszol.ro. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi két lány meggyilkolását ismerte be.

Vallomása szerint a 18 éves Luiza Melencut áprilisban ölte meg, a 15 éves Alexandra Macesanut július 25-én. Utóbb a házban talált emberi csontokon végzett DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy  Dinca megölte Alexandrát, majd elégette a holttestet.

A férfi azt állította, hogy hasonlóan járt el Luiza Melencuval is, akinek az emberi maradványait egy Caracal melletti erdőben ásta el. Az ügyészek találtak is csontokat a gyilkos által megjelölt helyen, de a DNS-vizsgálatok alapján nem lehetett eldönteni, valóban a 18 éves lánytól származnak.

Időközben a gyilkossági szakértők befejezték a korábbi házkutatás alkalmával talált három vércsepp elemzését. Kiderült, azok Luiza Melencutól származnak. A szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) főügyésze nemrég azt mondta: nem kizárt, hogy a lány még életben van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik