Nagyvilág

Morales azt kéri Macronéktól, hogy személyesen nézzék meg a lángoló őserdőt

Evo Morales bolíviai elnök vasárnapi Twitter-üzenetében meghívta a G7-országok vezetőit, hogy látogassanak el hazájába és segítsenek az amazonasi esőerdőt pusztító tüzek megfékezésében.

Üdvözöljük a G7-ek álláspontját, amellyel kifejezték sürgős segítségnyújtási szándékukat az Amazonas-vidék erdőtüzekkel küzdő országainak. Egyúttal meghívjuk Emmanuel Macron francia államfőt és kollégáit Bolíviába, hogy közvetlenül teljesíthessék az együttműködésre vonatkozó ígéretüket

– írta a bolíviai államfő.

Morales emlékeztette a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országát tömörítő G7 csoportot, hogy a 2015-ös párizsi klímavédelmi egyezmény – amelyből egyébként az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett – kötelezi a iparilag fejlett államokat a környezet védelmére és fenntartására.

A G7 tagjainak meg kell érteniük, hogy az amazóniai erdőtüzek jelzésként szolgálnak, hogy az aggodalom kifejezésén túl a tettek mezejére kell lépni

– hangsúlyozta az indián származású politikus.

A bolíviai államfő egyben bejelentette, hogy felfüggeszti elnökválasztási kampányát a pusztító erdőtüzek miatt. Az október 20-i megmérettetésen induló többi jelölt is így tett. A bolíviai kormány legutóbbi jelentése szerint több mint 700 ezer hektár erdő és legelő égett le az országot sújtó erdőtüzekben Santa Cruz megyében. Carlos Ortuno Yanez környezetvédelmi miniszter szerint augusztus 17. és 25. között 8400-ról 500-ra sikerült visszaszorítani a tűzfészkeket.

Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, valamint Boris Johnson brit kormányfő is aggodalmának adott hangot pénteken a brazíliai esőerdőkben pusztító rekordszámú tűz miatt a G7 csoport biarritzi csúcstalálkozóján.

Macron vasárnap közölte, hogy sikerült az Amazonas-vidék erdőtüzek által érintett országainak nyújtandó haladéktalan segítségről egyezségre jutni. Az amazonasi esőerdő a legnagyobb a világon. Létfontosságú a szén-dioxid elnyelésében, ezáltal lassítja a globális felmelegedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik