Nagyvilág

Ausztriában szigorúan korlátoznák a muszlim lányok öltözködését

A szeptember végi parlamenti választásra készített programjában a győzelemre is esélyes ÖVP azt ígéri, hogy kormányra kerülését követően a muszlim tanárnők és a 11 évesnél idősebb diáklányok esetében is kezdeményezi a fejkendő viselésének betiltását.

Az indoklás szerint a 11 évesnél idősebb muszlim diáklányok azért nem hordhatnak majd fejkendőt, mivel ők az iszlám vallás értelmében amúgy is csak 14 évesen válnak nagykorúvá, és még akkor is szabadon dönthetnek a kendő viseléséről. A muszlim tanárnők pedig a fejkendő viselésével –hallgatólagosan aláássák az állam semlegességét, és egy olyan társadalmi rendet népszerűsítenek, amelyben a nő társadalmi helyzete eltér a felvilágosult nyugati társadalmakétól” – fogalmaztak a program készítői.

A néppárt a választási program értelmében szigorúan ellenőrizné a tananyagot és az iszlám magániskolákat is; sőt a hittanárok számára is kötelezővé tenné a részvételt a felsőfokú pedagógiai képzésben. Azoknak pedig, akik nem járnak vallásórára, erkölcstant kellene tanulniuk.

Sebastian Kurz ÖVP-elnök 2017 decemberétől 2019 májusáig regnáló kormánya két alkalommal már korlátozta a fejkendőviselést: 2018 novemberében döntöttek arról, hogy az óvodások nem viselhetnek kendőt; 2019 májusában pedig az osztrák parlament megszavazta, hogy az általános iskolákban a 11 év alatti diákok nem viselhetnek olyan ideológiai vagy vallási jellegű ruhadarabot, amely a hajat vagy annak nagy részét elfedi – az erről rendelkező törvény szeptemberben lép életbe.

Az indoklás szerint a fejkendőviselési tilalom bevezetésének célja az lett volna, hogy a muszlim lányok könnyebben beilleszkedhessenek a társadalomba. A tilalom nem vonatkozott az orvosi kötésre, illetve az időjárási viszontagságok ellen viselt fejfedőkre; és nem érintette a zsidó vallásúak által hordott kipát, illetve a szikh vallásúak által hordott pátkát sem.

Ausztria volt EU-ügyi kancelláriaminisztere, az ÖVP bécsi elnöke, Gernot Blümel úgy véli, hogy országszerte, de legfőképpen Bécsben az integrációval kapcsolatban nagy politikai kihívásokkal kell számolni; ezért az osztrák iskolákban “modern, meghatározott irányvonal szerinti” iszlámot kellene tanítani.

Kiemelt kép: ILLUSTRATION IMAGE

Ajánlott videó

Olvasói sztorik