Nagyvilág

Lánya molesztálásával vádolják a TATA elnökét

Romániában őrizetbe vették az apák jogaiért küzdő szövetség vezetőjét.

Bogdan Drăghici, az Apák Diszkriminációja Elleni Szövetség (TATA) elnöke sajtóinformációk szerint saját lányát bántalmazta szexuálisan – írta a Transindex.

A portál emlékeztet rá, hogy a  T.A.T.A. az apák és az anyák közötti esélyegyenlőségért harcol. Ez a szervezet kezdeményezte, hogy Romániában is legyen hivatalos ünnep az Apák napja.

A Főtér.ro ügyészségi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a TATA-elnök bűnlajstromán több kiskorú elleni szexuális erőszak is szerepel, egyik áldozata volt a kiskorú nevelt leánya.

A feljelentést a felesége tette, aki szerint férje 2013 és 2016 között követte el a bűncselekményeket az akkor 10 év körüli kislány ellen. A gyanúsított most fogdában van, hamarosan bíróság elé kerül, előzetes letartóztatás indítványával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik