Nagyvilág

Hiába fellebbezett a pedofíliáért elítélt bíboros

George Pellnek folytatnia kell hatéves börtönbüntetése letöltését.

Elutasította az ausztrál bíboros fellebbezését szerdán a délkelet-ausztráliai Victoria állam legfelsőbb bírósága. A pedofília miatt elítélt George Pellnek folytatnia kell hatéves börtönbüntetését. A döntés hetekig elhúzódott, június elején egyszer már elnapolták.

Akkor a bíboros védői azzal érveltek, hogy az ítélet „nem alapult minden kétséget kizáró bizonyítékokon”. Megkérdőjelezték a tanúk vallomásait is, de az ügyészség úgy foglalt állást, hogy az ítéletet helyben kell hagyni, Pell vádlója szavahihető.

Az MTI emlékeztet rá, az ausztrál bíboros az eddigi legmagasabb beosztású egyházi személy, akit pedofíliáért elítéltek. A most 77 éves Pellt még decemberben találta bűnösnek a bíróság húsz évvel ezelőtti, kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények miatt. Az elsőfokú ítéletet csak február végén ismertették, miután feloldották a folyamatban lévő eljárás miatt elrendelt hírzárlatot.

Pell öt ízben követett el szexuális visszaélést a melbourne-i Szent Patrik-székesegyház templomi kórusának két tagjával szemben a kilencvenes években, néhány hónappal azután, hogy a város érsekének nevezték ki. A vád szerint egyszer orális szexre kényszerítette az egyik 13 éves fiút a sekrestyében.

A bíboros 1971-től szolgált papként a százezer lakosú ausztráliai Ballarat városban, később Melbourne, majd Sydney érseke volt. Ferenc pápa 2014 februárjában kinevezte a Vatikán teljes pénzügyi működéséért felelős gazdasági titkárság prefektusának, amely a Szentszék harmadik legmagasabb beosztása.

Kiemelt kép: George Pell ausztrál bíboros, Ferenc pápa volt pénzügyi fõtanácsadója elhagyja a melbourne-i fellebbviteli bíróság épületét meghallgatása után 2019. augusztus 21-én. 
MTI/EPA/AAP/James Ross

Ajánlott videó

Olvasói sztorik