Orosz rakétabaleset: kihirdették, majd visszavonták a kitelepítést

Magyarázat semmire sincs.
Korábban a témában:

A szeverodvinszki városvezetés szóvivője szerint szerdán két órára kell elhagyni otthonukat a múlt heti oroszországi rakétarobbanás közelében fekvő Nyonoksza település lakóinak, számol be honlapján a Szabad Európa Rádió.

Kszenija Jugyina a RIA Novosti hírügynökségnek beszélt arról, hogy reggel 5 és 7 óra között különvonattal viszik el a falu lakóit „tervezett katonai tevékenység” miatt. Ennél bővebb magyarázatot nem adtak, a közleményt pedig később visszavonták. Az arhangelszki terület kormányzója, Igor Orlov később az Interfax hírügynökségnek azt mondta: „nem lesz evakuáció”.

A tudósításból az is kiderül, hogy a Nyonokszától mintegy 30 kilométerre lévő Szeverodvinszkben már az első hírek után pár órával felvásárolták a jódcseppeket a gyógyszertárakból. Az orosz sajtóban megjelent hírek szerint hetekre korlátozzák a hajózást a Dvina-öbölben, arra hivatkozva, hogy rakétaüzemanyag szivárgott a vízbe.

Az illetékes norvég hatóságok hétfői közlése szerint az Oroszországgal határos, Szeverodvinszktől mintegy 700 kilométerre lévő országban nem mértek megnövekedett sugárzást.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73913319, Sugár Bertalan (Berci) énekes, jelenleg jógaoktatóként dolgozik a DownDog  jógastúdióban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.