Nagyvilág

Caracali gyilkosságok: hallgatnak a rendőrök és az alvilág együttműködéséről

Noha a román sajtó ettől volt hangos, az ügyvivő belügyminiszter nem is hallott róla.

Az Agerpres alapján a Transindex írta meg, hogy Mihai Fifor nem válaszolt arra a kérdésre, valóban volt-e információcsere a rendőrök és caracali alvilág között.

Nem tudom, miről beszél.

Először ezt válaszolta az ügyvivő belügyminiszter.

Tényleg nem tudom, mire akar utalni

– ismételte meg, amikor a sajtó képviselője kérdését próbálta átfogalmazni. Mihai Fifor hozzátette, a caracali ügy nyomozása „nagy lépésekkel” halad, mióta elrendelte, hogy a legjobb kriminalisztikai szakemberek segítsék a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság munkáját. A nyomozásban a belügymininisztérium 217 alkalmazottja vesz részt.

Fifor újságírói kérdést kikerülő válasza azért furcsa, mert a román sajtó részleteket is közölt azoknak a telefonos beszélgetéseknek az  átiratából, amelyek Nicolae Alexe, az Olt Megyei Rendőr-főfelügyelőség volt parancsnok-helyettese és Remus Rădoi között zajlott, aki több caracali őrző-védő cég tulajdonosa, és néhány lap szerint korábban meggyűlt a baja a törvénnyel, 2011-ben el is ítélték egy erőszakos tettéért.

Erről nem tudott a belügyminiszter

A Libertatea alapján a Transindex pénteken írta meg, hogy miután Alexandra Măceșanu bejelentette a 112-nek, hogy elrabolták, az Olt megyei Rendőrfelügyelőség helyettes vezetője, a már leváltott Nicolae Alexe rendőrfőbiztos felvette a kapcsolatot a legnagyobb caracali bűnszervezet vezetőjével. Információkat kért tőle a lány hollétéről.

A klán vezetője erre a rivális bandához tartozók címeit küldte el neki, de közben a rivális banda is információkat kapott a caracali rendőrség vezetőitől. A lap szerint Caracalban a Rădoi és az Oacă klánok felosztották maguk között a várost, a megyét, a bírákat és a rendőrséget is, a 15 éves lány pedig a két tábor közötti, az állami szerveket is felhasználó csatározás áldozata lett.

Mindkét klán tudta, miről beszél a rendőrség Alexandra utáni nyomozás alatt, minden részlethez hozzáférésük volt. Ennek magyarázataként mindkét bandafőnök elismerte, hogy vannak “kémjeik és információik” a másik táborból.

Kiemelt kép: MTI/AP/Román rendőrség/Mediafax

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik