Nagyvilág

A rendőröket hidegen hagyta a véres kislány

Újabb rendőrbotrány sokkolta Romániát.

A Főtér.ro írta meg, hogy a caracali gyilkosság(ok) után újabb rendőrbotrány rázta meg Romániát, miután nyilvánosságra került egy Galacon készült videó. Azon egy vér borította kislány áll a járőrautó mellett, de a rendőrök nem szállnak ki segíteni.

Kiderült, a 14 éves lány egy helyi gyermekotthonban él. A videón az látszik, hogy két biztonsági őr és néhány járókelő a rendőröket noszogtatják, hogy segítsenek, és helyettük ők próbálják kiszedni a kislányból, mi történt, de nemigen válaszol nekik.

Végül kórházba vitték, ahol az Agerpres hírügynökség kórházi forrásai szerint megállapították, hogy nemi erőszak áldozata lett. A Digi 24-nek a galaci szociális és gyermekvédelmi igazgatóság szóvivője azt mondta, ezt a kislány tagadja.

A Galac megyei főkapitányság hétfőn közölte: a két rendőr ellen fegyelmi eljárás indult. Mihai Fifor, aki a caracali gyilkosság után lemondott Nicolae Moga helyett vette át a belügyi tárca irányítását, szintén hétfőn közölte: vizsgálatot rendelt el az ügyben, a két rendőr magatartását pedig elfogadhatatlannak nevezte.

Tinigyilkosság: megugrott a 112-es letöltése
Egyébként visszaesett a segélyhívóra érkező nem sürgős hívás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik