Nagyvilág

Nem jött be a bécsieknek az illatosított metró

Enélkül is elégedettek lehetnek a levegővel.
Korábban a témában:

Nem kérnek az illatosított kocsikból a bécsi metrón utazók – derült ki az osztrák főváros közlekedési hatósága által júliusban végzett közvéleménykutatásból.

A közlekedési vállalat négy illatot – zöldtea, grapefruit, szantál és dinnye – próbált ki a metrókocsik szellőzőrendszerében az öt vonalból álló metróhálózat két vonalán júliusban és kérte az utasokat, hogy az interneten mondják el véleményüket.

21 ezren ellenezték, hogy illatosítsák a metrókocsikat, 15 ezren viszont támogatták az elképzelést és annak kiterjesztésére szavaztak.

„Számunkra az eredmény igazolja azt, hogy az eddig hozott intézkedéseink, mint az étkezés betiltása a kocsikban, jelentősen javították a levegő minőségét a metrókocsikban” – közölte Günter Steinbauer, a bécsi metró működéséért felelős önkormányzati illetékes. (MTI, illusztráció: Europress – Hristo Rusev/NurPhoto)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.