Nagyvilág

Hindu szélsőségesek elevenen égettek el egy muszlim lányt Indiában

A Kathpress az UCANews ázsiai katolikus hírügynökségre hivatkozva arról számolt be, a Mohd Háled névre hallgató fiatalt kerozinnal öntötték le és felgyújtották, mert elutasítottai a hindu Rám isten dicsőítését

Háledet az Uttar Prades-i Varanaszi egyik kórházába szállították súlyos égési sérülésekkel, de életét már nem tudták megmenteni.  Gratian Mundadan, Bijnor nyugalmazott katolikus püspöke az UCANews-nak nyilatkozva megrázónak nevezte a történteket, ami rettegéssel tölti el a békés indiai lakosokat.

Az országot és Uttar Prades államot is a hindu nacionalista Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP) irányítja. A keresztény és muszlim kisebbségek azt vetik a BJP szemére, hogy megtűri a hindu vallás nevében elkövetett erőszakcselekményeket, így a hindu szélsőségesek muszlimok ellen bosszúból elkövetett gyilkosságait, amiért állítólag szent állatnak tekintett teheneket öltek le.

Narendra Modi miniszterelnök hindu nacionalista pártja, a BJP nyerte nagy fölénnyel az idén a indiai parlamenti választásokat. Az Alliance Defending Freedom vallásszabadságot védő szervezet június végén ezzel összefüggésben azt sérelmezte, hogy az újraválasztott Modi második hivatali idejének május 30-i kezdete óta Uttar Pradesben és további öt indiai államban sorozatos erőszakcselekmények történtek a helyi keresztények ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik