Nagyvilág

A kormány készen áll a Stop Soros-perre

Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság, a harmadik szakaszba léptetve ezzel a Stop Soros törvénycsomag miatt még tavaly júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

A magyar hatóságok válaszának elemzését követően a brüsszeli testület úgy ítélte meg, hogy a felvetett aggályok többségére továbbra sem született megoldás, így az ügyet a luxembourgi székhelyű bíróság elé utalta.A bizottság emellett felszólító levelet küldött Magyarországnak, amiért az ország nem biztosít élelmiszert azon visszatérésre kötelezett menedékkérőknek, akik a szerbiai határ mentén létesített tranzitzónákban állnak őrizet alatt.

Hollik István kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján közölte, a kormány továbbra is kiáll a Stop Soros törvénycsomag és a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítás mellett, mert azok Magyarország és a magyar emberek védelmét szolgálják.

A kormány készen áll a perre

– jelentette ki a szóvivő.

Hangsúlyozta: a magyar emberek népszavazáson, országgyűlési és európai parlamenti választáson is egyértelművé tették, hogy nem kérnek a bevándorlásból, és meg akarják védeni az európai keresztény kultúrát. A mindenkori magyar kormánytól pedig azt várják el, szerezzen érvényt ennek a választói akaratnak – tette hozzá.

Kiemelt kép: 24.hu / Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik