Nagyvilág

Holokauszttagadás miatt ítélhetik el az egykori SS-katonát

Karl Munter szerint az ascq-i mészárlás áldozatai maguknak köszönhetik halálukat.

Gyűlöletbeszéd és holokauszttagadás miatt indult eljárás egy 96 éves egykori SS-katona ellen Németországban – számol be az Independent.

Karl Munter 1944 áprilisában részt vett abban a vérengzésben, amelynek 86 civil áldozata volt az észak-franciaországi Ascq településen, bár ő tagadja, hogy bárkit lelőtt volna. Egy francia bíróságon 1949-ben távollétében halálra ítélték, de 1955-ben kegyelmet kapott.

Tavaly a német közszolgálati ARD-nek nyilatkozva azt mondta, hogy az áldozatok voltak felelősek saját halálukért. Ugyanitt tagadta a holokauszt megtörténtét is, ami Németországban bűncselekmény.

Munter 21 évesen egyike volt annak az ötven katonának, akik 86 civilen álltak bosszút amiatt, hogy a francia ellenállás tagjai kisiklatták robbanószerrel megrakott vonatukat. A legfiatalabb áldozat 15 éves volt. Az egykori SS-katonát kijelentései miatt több év börtönre is ítélhetik. (Fotó: Europress – DENIS CHARLET / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik