Nagyvilág

Videó az iráni hadsereg helikopteres hajófoglalásáról

Az iráni Forradalmi Gárda nevű elitegység – mint a 444.hu észrevette – videót tett közzé a brit Stena Impero tankerhajó elfoglalásáról, aminek nyomán mind feszültebb a viszony Nagy-Britannia és Irán között. A felvételen az látszik, hogy a katonák helikopterről ereszkedtek le a hajóra.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy az iráni Forradalmi Gárda lefoglalta a tankert, a brit kormány pedig egyenesen ellenséges cselekedetnek tekintette az akciót. Penny Mordaunt brit védelmi miniszter korábban cáfolta azt az iráni bejelentést, amely szerint a Stena Impero összeütközött volna egy iráni halászhajóval, majd a halászhajó vészjelzéseit figyelmen kívül hagyva folytatta útját, és ezért kellett feltartóztatni.

A brit védelmi minisztérium a legmagasabb, kritikus szintre emelte a brit kereskedelmi hajózás fenyegetettségére vonatkozó, az iráni partokhoz közeli térségre érvényes figyelmeztetését, szombaton pedig arra intette a brit kereskedelmi hajókat, hogy egyelőre maradjanak távol a Hormuzi-szorostól. A térség felé tart egy újabb brit hadihajó, a Duncan nevű romboló, hogy erősítse a brit védelmi kapacitást a stratégiai fontosságú hajózási útvonalon.

Egyre nagyobb a feszültség Irán és Nagy-Britannia között egy tartályhajó lefoglalása miatt
A brit kormány ellenséges cselekedetnek tekinti az irániak tettét. A hajón 23 fős személyzet van.

Kiemelt kép: Ho / Sepah News / Iráni Forradalmi Gárda honlapja / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik