Nagyvilág

Egyre nagyobb a feszültség Irán és Nagy-Britannia között egy tartályhajó lefoglalása miatt

Omán vizein haladt a Stena Impero nevű brit tartályhajó, amikor az iráni Forradalmi Gárda lefoglalta; a brit kormány ellenséges cselekedetnek tekinti a hajó lefoglalását – közölte Penny Mordaunt brit védelmi miniszter szerint. A miniszter cáfolta azt az iráni bejelentést, amely szerint a Stena Impero összeütközött volna egy iráni halászhajóval, majd a halászhajó vészjelzéseit figyelmen kívül hagyva folytatta útját, és ezért kellett feltartóztatni.

A brit védelmi miniszter cáfolta azokat az értesüléseket is, amelyek szerint a brit királyi haditengerészet egyik fregattja, a Montrose alig tízpercnyire volt a helyszíntől, amikor az irániak elfoglalták a brit tartályhajót. A Montrose valójában egyórányira járt az incidens helyszínétől, ezért nem tudott akcióba lépni a Stena Impero védelmében.

A Montrose a múlt héten sikerrel megakadályozta egy másik brit tartályhajó, a British Heritage elfoglalását. Ezt a hajót is az iráni Forradalmi Gárda őrnaszádjai próbálták megállítani a Hormuzi-szorosban, a Montrose azonban a tartályhajó és a naszádok közé állt és távozásra szólította fel az iráni hajókat, amelyek vissza is vonultak.

A brit védelmi minisztérium a minap a legmagasabb, kritikus szintre emelte a brit kereskedelmi hajózás fenyegetettségére vonatkozó, az iráni partokhoz közeli térségre érvényes figyelmeztetését, szombaton pedig arra intette a brit kereskedelmi hajókat, hogy egyelőre maradjanak távol a Hormuzi-szorostól.

A térség felé tart egy újabb brit hadihajó, a Duncan nevű romboló, hogy erősítse a brit védelmi kapacitást a stratégiai fontosságú hajózási útvonalon.

Szombaton a brit külügyminisztériumba kérették Irán londoni nagykövetségének ügyvivőjét, hogy adjon magyarázatot a Stena Impero elfoglalására. Jeremy Hunt brit külügyminiszter telefonon beszélt Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel, és kifejezte csalódottságát, mivel Zaríf egy hete még arról biztosította őt, hogy Irán a térségi feszültség enyhítésében érdekelt, ám most ezzel éppen ellentétes magatartást tanúsít. Hunt szerint a megoldás érdekében nem szavakra, hanem tettekre van szükség, a brit kereskedelmi hajózást meg kell védeni. Ugyanakkor jelezte, London elképzelései között nem szerepelnek katonai opciók, a brit kormány diplomáciai megoldásban gondolkodik. Ha a szabad hajózás elé korlátok emelkednek a térségben, annak Irán lenne a legnagyobb vesztese, ezért Irán érdeke a helyzet mielőbbi megoldása – tette hozzá.

A Stena Impero tulajdonosa, a londoni központú, de Svédországban bejegyzett Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management szombaton Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint a tartályhajó nincs a személyzet ellenőrzése alatt, és továbbra sem lehet kapcsolatba lépni vele.

A hajón 23 fős személyzet tartózkodik. A legénység tagjai között indiai, orosz, lett és fülöp-szigeteki állampolgárok vannak.

Kiemelt kép: Tasnim News/ AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik