Nagyvilág

Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított szerb-magyar férfit

Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított szerb-magyar férfit. Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleménye szerint a több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozásban a nyomozási bíró szombaton szökés-elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében rendelte el a letartóztatást. A végzés a védelem fellebbezése miatt nem végleges.

A rendőrség csütörtökön közölte a honlapján, hogy két gyilkossággal is gyanúsítják azt a férfit, akit aznap Magyarországra szállítottak. A 38 éves D. Csaba a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát férfit, szeptember 19-én pedig Rákospalotán, a Szilas-pataknál újra gyilkolt, ezúttal egy 49 éves magyar férfi vált az áldozatává.

D. Csabát nemzetközi elfogatóparancs alapján március 1-jén Prágában, egy szállodában fogták el. A férfit csütörtökön a Terrorelhárítási Központ Rajkánál szlovák kommandósoktól vette át, majd a fővárosban átadta a BRFK-nak.

Dócs András, a BRFK nyomozó főosztályának vezetője pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján azt közölte: egyelőre két gyanúsítást közöltek a feltételezett elkövetővel, de sok más emberölési ügyet is meg fognak vizsgálni. Sajtóhírek szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is bűncselekményt követett el. A férfit a két emberölésen kívül csalással is meggyanúsították, a nyomozás várhatóan hosszú lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik