Nagyvilág

Úgy szárnyal Orbán Viktor apjának bányacége, mint aminek nincs párja

Orbán Viktor édesapjának gánti bányacége, a Dolomit Kft. évek óta a piac egyik legjobban teljesítő vállalkozása, és tavaly már szinte a teljes konkurenciát lekörözte egy fontos tekintetben: a piacvezető bányacégek közül Orbánék érték el a legmagasabb árbevétel arányos nyereségrátát – írja a Direkt36 tényfeltáró központ a 444-en megjelent cikkében.

A Dolomit Kft. – amelyről a Direkt36 már korábban kiderítette, hogy több állami projekt résztvevője volt az elmúlt években – 2018-ban 4,6 milliárd forintos árbevétel mellett 1,9 milliárd forintos profitot termelt.

Ez 41,3 százalékos profitrátát jelent, ami nemcsak a cég történetében, hanem a teljes piacon kiemelkedő – több mint duplája a tavalyi 18,8 százalékos piaci átlagnak.

A Direkt36 a Dolomit Kft. teljesítményét azokkal a vállalatokkal hasonlította össze, amelyek főtevékenységükként ugyanazt a szakágazatot jelölik meg, mint az Orbán-cég (kőfejtés, gipsz, kréta bányászata). Jelenleg 65 ilyen cég működik a piacon.

Ezek közül a Dolomit Kft. árbevétel és adózott eredmény tekintetében is a legsikeresebb magyar cég volt tavaly, a teljesítményét csak néhány külföldi tulajdonú vállalat tudta túlszárnyalni.

Profitráta tekintetében azonban még a külföldi cégek sem tudták megelőzni a Dolomitot.

Magyarországon évek óta a francia tulajdonú Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. a szakágazat legnagyobb forgalmú bányacége, de tavaly például mindössze 4,2 százalékos volt a profitrátája a Dolomit 41 százalékához képest. A többi, számottevő forgalmat lebonyolító (minimum 5 millió forintos átbevételű), összesen 29 darab cég közül a Dolomiton kívül csak három másik társaság tudott 30 százaléknál magasabb profitrátát elérni.

A Direkt36 elemzéséből kiderül, hogy a Dolomit Kft. profitrátája az elmúlt tíz évben mindig a piaci átlag fölött mozgott. A tavalyi volt az első év, amikor miden nagyobb versenytársánál jobb arányt ért el a cég.

A Direkt36 megkérdezte a Dolomit Kft.-től, minek köszönhető ez a teljesítmény, de a cég nem reagált a megkeresésükre. Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan pedig szokás szerint csak annyit közölt, hogy „a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti kérdésekkel”.

A bányászati szakágazatban tevékenykedő nagyobb cégek közül többen a téma „politikai jellege” miatt nem akarták kommentálni a Dolomit eredményét, két cégvezető pedig csak azzal a feltétellel beszélt velünk, ha nem írjuk le a nevüket.

„Ezt csak irányítva lehet elérni. Ha Gyurcsány Ferenc vezetné ezt a céget, az eredmény jóval szerényebb lenne” – mondta egyikük a Dolomit Kft. profitrátájáról. Egy másik cégvezető ugyanakkor hozzátette azt is, hogy Orbán apjának cége valóban jól és hatékonyan működik, termékeik minősége és a termelékenységük hozzájárulhat a jó teljesítményhez.

Kiemelt kép: Orbán Viktor a parlament alakuló ülésén 2018. májusában. Fotó: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik