Nagyvilág

Meztelen nő rontott a házba, azt mondta, ő az ördög, mindenáron ölni akart

Az első éjszakát töltötte volna a virginiai család az új otthonukban.

Rémálomba illő volt a legelső éjszaka, amit a Lewis család a vadonatúj Chesterfield megyei (Virginia állam) házukban töltött.

Július 4-én este fél 11 körül egy vadidegen nő jött be a lakásba a pincén keresztül.

Teljesen meztelen volt, és azt állította magáról, hogy ő az ördög. A férj elmondása szerint a copfos nőnek teljesen fekete volt a szeme, mint akit tényleg megszállt valami gonosz erő, és nagyon fura hangon nevetett.

Először nekitámadt a férjnek, aki előkapta önvédelmi pisztolyát, és 39 töltényt lőtt ki. A nő azonban egyáltalán nem ijedt meg, és láthatóan csak az volt a célja, hogy támadjon. A feleség, Melissa Lewis egyszer földre vitte a támadót, és amíg bírta, ütötte, de a támadót végül csak úgy sikerült megállítani, hogy az egyik gyerek egy villáskulccsal tarkón ütötte.

A családnak el kellett hagynia az otthonát, hiszen a támadás után a vadonatúj házból romhalmaz lett: a falakban golyónyomok, a bútorok összetörve, a szőnyegek összevérezve. Lewisék gyűjtést indítottak az interneten, remélik, hogy összedobnak nekik annyi pénzt, hogy visszaköltözhessenek.

Fotó: GoFundMe

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik